2015.február 27.
Pedig a ház
ott volt.
Fejlámpám
utolsókat köhögő akkumulátorának erejét messze felülmúlta a félhold ködön
keresztüli derengése, így Balázs mesterséges fényforrására hagyatkoztunk, mely
elemi erővel pásztázta kutató kíváncsisággal a viharvert hegyoldalt. Korábbi
határozottságom, mellyel ellentmondást nem tűrően jelöltem meg éjszakai
táborhelyünk pozícióját, már régen szertefoszlott. A tavaly decemberi ónos eső
okozta természeti katasztrófa itt, Királyháza környékén tűnt a legszívetsajdítóbbnak.
Bamba tekintettel magam elé meredve viaskodtam gondolataimmal, saras bakancsom
orrát szuggerálva igyekezvén megkopott emlékeim alapján felidézni a csapás
pontos helyét, mely a patakon át az elhagyatott vadászház felé vezet. Balázs
fáradtságos igyekezete is hiábavalónak tűnt, minthogy a derékba tört fák káoszán
keresztül fellelhetetlennek tűnt aktuális pozíciónkból a megálmodott táborhely,
így hosszas tanakodás, valamint egy Királyháza felé tett feleslegesnek bizonyult kitérő után
egy Závozon eltöltendő éjszaka mellett tettük le voksunkat. Pedig a ház valahol
ott volt...
Az általunk ma
már egyszer végigjárt út ellenkező irányban is hasonlóan harsány hangulatban
telt, ám a hátizsákom már határozottan nehezebbnek tűnt az idő előrehaladtával.
Felelőtlenül, azonban méreténél fogva kiszolgáltatottan kívülre rögzített
hálózsákomnak köszönhetően a súlyeloszlás sem volt ideális a hátamon, ám annak
laza hevederezése további bosszúságok forrása volt, melynek hála sajgó gerincem
folyamatos visszajelzésekkel szolgált számomra minden egyes megtett lépésről. A
rendszerváltásról olvasott és minap befejezett könyvem által felhatalmazva
éreztem magamat, hogy Balázst néhány számomra friss információval nyűgözzem le,
melynek eredményeként hosszas eszmecsere alakult ki közöttünk adott témára
vonatkozóan, így téve észrevétlenné az út hátralévő részén elénk tornyosuló
szintkülönbségek nyújtotta kihívásokat. Kettétört fák százai lehetetlenítették
el számunkra az eredetileg eltervezett hegyi csapásokon történő túrát, így a
Diósjenőt Királyházával összekötő erdészeti út elzártsága jelentette számunkra
a dinamikus haladás lehetőségét. Ezen elzárás azonban nem tűnt áthághatatlannak
sem azon kövér autós házaspárnak, akik kocsijukból zsíros képpel csodálkozva a
hátizsákok súlya alatt görnyedő két vidám figurára futtatták kutyájukat tespedő
helyzetükből ki sem zökkenve, sem azon arctalan párocskának sem, kik vélhetően erkölcstelen
szerelmet keresve húzódtak volna az elzárt területre.
Závoz tisztása
párában úszott megérkeztünkkor. Az átizzadt rétegeket lecibálva magamról
szárazra váltottam, s ily módon felfrissülve természetesnek tűnt, hogy a
fagypont körüli időben egy szál pólóra vetett pulóverben gyűjtsem a tűzifát
Balázzsal. Az elmúlt évek megszámlálhatatlan máglyái, melyeket a hegyekben gyújtottunk
magunknak, férfias határozottsággal vértezett fel bennünket, mely vért rozsdásan
nyikorgó pajzsként ölelt át bennünket aztán, ahogy szánalmas eltökéltséggel
pakoltuk végső reményként spiritusz tablettáinkat a nedvesen síró vékony ágak
alá, hogy azok füst formájában röhögjenek képünkbe, így alázva porrá korábbi
elszántságunkat.
Balázs szalonnájából kicsepegő zsír lehelt csupán egy kis
életet a tűzbe, ekkor kisebb lángok is kicsaptak belőle, ám amint a vacsora
elkészült, újabb füstcsíkok úsztak az égbe, kajánul keresve szégyenlős
tekintetünket, hogy azt fellelve irritálják ki szemeinkből a könnycseppeket. Én
ezen küzdelmes időszakot a füsttől kicsit félrehúzódva vészeltem át, boros
csupromat szorongatva, azt el nem engedve. Nem tartott sokáig, mire
ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy hálózsákomat komolyabb teszt alá
vessem, így didergős ücsörgésemből hirtelen elhatározással fekhelyet kerestem
és leheveredtem. Balázs úgy érezte, hogy elégedett sóhajaim már a korai
elalvásomat vezetik fel, emiatt nem hagyta fejem mellett pihenő poharamat
kiürülni, s eközben érdekes felvetésekkel és történetekkel tartott éberen, míg
ő maga is el nem fáradt. Egyszerre ütemes horkolás dörgött bele a Börzsöny
csendjébe, ezzel tudatosítva bennem, hogy kedvenc túratársam történetei végére
ért.
A hajnal első
sugarai a párán áthatolva egy szívfacsaróan lerombolt hegység lankáit derengték
be. Az éjszaka sötétjében általam saccolt famennyiség sokszorosa sínylette meg
a tavaly decemberi időjárási anomáliát. Már bőven fent járt a nap, amikor egy
kíváncsi kismadár repült a Balázs feje fölötti vékony faágra, ám minthogy a
belőle kicsöppenő emésztési végtermék elvétette csillogó homlokát, magam
próbáltam éles hangon, az idő múlására utaló szavakkal ébredésre bírni. A visszaút
már nem volt jelentős a parkolóig, minthogy az este folyamán a túra nagy részét
oda és vissza is volt szerencsénk letudni, tekintettel a meg nem lelt faházra
és a környéken uralkodó táborozásra alkalmatlan viszonyokra. Zárszóként
próbálnék valami motiválót írni azok számára, akik esetleg olvassák soraimat és
most barátkoznak a természetjárással, hát kedvcsinálóként néhány lényeges szó
és kifejezés a túráról: sár, köd, dagonya, füst, pára, járhatatlan utak,
pocsolya... mely szavak és kifejezések nem képesek visszaadni az általunk átélt
kalandok szépségét.
