Zálog-Bérc (Börzsöny)

2015.május 29.

Nagy-Koppány (Börzsöny)

2015.május 8.

Hajólemlékszemgergőnekhívjákletkésről maga is megdöbbent látványomon. Hétköznapi viszonyok között sem lehet különösebben felemelő szembetalálkozni velem, de ha az ember éppen félrevonulni készül a hegyek elhagyatottságába, akkor legkevésbé rám számíthat a Nagy-Koppány csúcsán az éledező tűz mellett ücsörögve, minden mozdulatával sugallva környezetének, hogy huzamosabb ideig készül maradni. Hajólemlékszemgergőnekhívjákletkésről azonban kisebb megtorpanással ugyan, de udvarias nyugalmat erőltetve arcára, félénk mosollyal közeledett felém és barátian kezét nyújtotta üdvözlésképpen. Bár alapvetően én sem vágytam ezen az estén társaságra, de jelenléte akkor és ott kellemes vidámsággal töltötte be a szélcsendes hegycsúcsot, ezért próbáltam maradásra bírni, különösen annak ismeretében, hogy maga is utalt rá; alapvetően itt tervezte éjszakáját. Nem tudom, hol ronthattam el, pedig borral is kínáltam, ám ő alig fél órás kötetlen csevegés után inkább úgy döntött, hogy a közeli, ám társaságomtól biztos távolságban meredező Kis-Koppányon éjszakázik, így a naplemente festői hangulata már magányosan értek engem az ormon.

Sosem tapasztalt szélcsend honolt odafent, ami eddigi ott tartózkodásaim során nem volt jellemző. Rövidreszabott, alig egy órás utam felfelé Nagyirtáspusztáról arra késztetett, hogy további izzasztó testmozgással vezekeljek az aktív élet oltára előtt, így több alkalommal is visszaereszkedve a kopár csúcsról a fák közé, száraz husángokat vonszoltam magammal a táborhelyem mellé, melyek mennyisége messze túlhaladta az esti tűzhöz szükségest. Néha váratlanul a közeli hegyek magasleseinek egyikéből puskalövés dörrent, s csak reménykedni tudtam, hogy nem én vagyok egy bizonytalan vadász puskájának félhomályos távcsöve keresztjében. Ahogy a nap végleg lebukott a hegyek felett a csend aztán körbeölelt, s abba élesen hasított bele a sülő szalonnám sercegése, valamint a jóféle Muscat Ottonel gluggyogása haladva keresztül a garatomon. Annak ellenére, hogy hosszú idő óta ez volt az első magányosan fent töltött estém, úgy éreztem, enyém a világ és kivételesen jól esett az egyedüllét. Ennek ellentmond, hogy a sütögetés közben folyamatosan informáltam barátaimat a semmiről telefonomon átküldött képek formájában, ám a csend és a nyugalom akkor is csak az enyém volt odafent. 

Naszály lankáin (Cserhát)

2015.május 1.