'09.11.07.Van, ki érett felnőttként, sokat tapasztalva sem látja meg az éjszakai túrázás szépségét…
Aztán van, aki tojáshéjjal ülepén felvértezve, már kezdeti ismerkedésében is vele születettnek tűnő természetességgel és lankadatlan lelkesedéssel mozog a vaksötét meredélyeken, hátra-hátra kacsingatva Apucira, mosollyal arcán, mintegy az átélt kalandok élményének pozitív visszajelzéseként. Nem riasztó és félelmekkel teli világ a sötét erdős hegyvidék, mindinkább a kedves vadak otthona, akik most indulnak táplálékgyűjtő útjaikra, melyek talán keresztezik a vándorokét. Beszélni is halkan kell, nehogy elriadjon egy potenciális látvány, s az emelt hangok szégyenének árnyékában véve tudomásul mintegy megsemmisülve, hogy a távolban elhaló fénycsóva terelgeti csak azt az áthatolhatatlannak tűnő sűrűbe. Okítás nélkül is hamar felismerhető a praktikus tény, hogy ha a lámpások a lábbelik elé világítanak, úgy fellelhetőek apró, vagy kiterjedt fűcsomók, melyek biztosabbá teszik a lépteket – biztosabbá, mint amilyennek azok a felázott saras úton bizonyulnak. A garatüreget elhagyó rezgés frekvenciája amennyiben tartósan alacsony marad, úgy apró zörejek, neszek hallhatóak egyre az átláthatatlan mélyéről, melyek meseszerű gondolatokat hoznak a felszínre…
Két keskeny fénysáv villog előttem, találomra lelve meg csóváival az előző nap esőinek nedvességében csöpögő cserjét, fakérget, erdő aljnövényzetének kopott zöldjét – élénksárgáját. A fénysugarak origója két kislány kezében keresendő, akik életük első éji túrájukat róják a sárban gazdag cserháti ösvényeken.
Nórika (hármon túl, négyen innen) határozott felvezetőként kutatja az utat az áthatolhatatlannak tűnő sötétben, egyszer sem vétve a helyes csapást, mögötte a stabilitást biztosító kicsiny háttércsapat. A Kosd feletti Cserhát lejtői párás lepelben titkolják valódi szépségüket, ám ez a tény nem veti vissza eltökéltségünket. Noémi és bátor kishúga csendes társalgásába igyekszem nem belefolyni – hadd bontakozzanak ki gyermeki valójukban és legyek én az, aki büszke Édesapaként élvezi a kialakult helyzetet, mibe sodorta Önnönmagát és leányait. És élvezem! A kitartó halk figyelem eredményeként pár törzsnyire tőlünk a rengeteg egy kis lakója kacsint felénk, ezzel okozva kirobbanó örömet elsősorban a két leánynál, amint riadt kíváncsiságában megrettenve csillogtatja szemeit felénk a lámpák fényénél. És így teljes az este! Azt követően, hogy a róka megismertette magát fényt okádó hármasunkkal, hosszan beszédtéma még a lányoknál, amint a méhész bádogtetővel fedett tákolmányát tudják be a ravaszdi házának, avagy a sárban megpillantott nyomokat olvasva vonnak le tévesen is kedves következtetéseket az erdei életről. De eljön a pillanat, amikor megfárad a gyermeki láb és reálisan látva a megtett táv ellentétes irányban történő leküzdésének idejét, egy szerető szülő sem kívánhat többet annál mi megadatott és visszavonulót fúj.
Kosd kutyái pedig visszatértünket üdvözlik már a határban és a közvilágításban előbukkanó két lány büszkén hagyja maga mögött a töredezett aszfalton a kellemes túránk sárnyomait, kimondatlanul is követelve a repetát. És nem hagyhatom őket éhezni…
Aztán van, aki tojáshéjjal ülepén felvértezve, már kezdeti ismerkedésében is vele születettnek tűnő természetességgel és lankadatlan lelkesedéssel mozog a vaksötét meredélyeken, hátra-hátra kacsingatva Apucira, mosollyal arcán, mintegy az átélt kalandok élményének pozitív visszajelzéseként. Nem riasztó és félelmekkel teli világ a sötét erdős hegyvidék, mindinkább a kedves vadak otthona, akik most indulnak táplálékgyűjtő útjaikra, melyek talán keresztezik a vándorokét. Beszélni is halkan kell, nehogy elriadjon egy potenciális látvány, s az emelt hangok szégyenének árnyékában véve tudomásul mintegy megsemmisülve, hogy a távolban elhaló fénycsóva terelgeti csak azt az áthatolhatatlannak tűnő sűrűbe. Okítás nélkül is hamar felismerhető a praktikus tény, hogy ha a lámpások a lábbelik elé világítanak, úgy fellelhetőek apró, vagy kiterjedt fűcsomók, melyek biztosabbá teszik a lépteket – biztosabbá, mint amilyennek azok a felázott saras úton bizonyulnak. A garatüreget elhagyó rezgés frekvenciája amennyiben tartósan alacsony marad, úgy apró zörejek, neszek hallhatóak egyre az átláthatatlan mélyéről, melyek meseszerű gondolatokat hoznak a felszínre…
Két keskeny fénysáv villog előttem, találomra lelve meg csóváival az előző nap esőinek nedvességében csöpögő cserjét, fakérget, erdő aljnövényzetének kopott zöldjét – élénksárgáját. A fénysugarak origója két kislány kezében keresendő, akik életük első éji túrájukat róják a sárban gazdag cserháti ösvényeken.
Nórika (hármon túl, négyen innen) határozott felvezetőként kutatja az utat az áthatolhatatlannak tűnő sötétben, egyszer sem vétve a helyes csapást, mögötte a stabilitást biztosító kicsiny háttércsapat. A Kosd feletti Cserhát lejtői párás lepelben titkolják valódi szépségüket, ám ez a tény nem veti vissza eltökéltségünket. Noémi és bátor kishúga csendes társalgásába igyekszem nem belefolyni – hadd bontakozzanak ki gyermeki valójukban és legyek én az, aki büszke Édesapaként élvezi a kialakult helyzetet, mibe sodorta Önnönmagát és leányait. És élvezem! A kitartó halk figyelem eredményeként pár törzsnyire tőlünk a rengeteg egy kis lakója kacsint felénk, ezzel okozva kirobbanó örömet elsősorban a két leánynál, amint riadt kíváncsiságában megrettenve csillogtatja szemeit felénk a lámpák fényénél. És így teljes az este! Azt követően, hogy a róka megismertette magát fényt okádó hármasunkkal, hosszan beszédtéma még a lányoknál, amint a méhész bádogtetővel fedett tákolmányát tudják be a ravaszdi házának, avagy a sárban megpillantott nyomokat olvasva vonnak le tévesen is kedves következtetéseket az erdei életről. De eljön a pillanat, amikor megfárad a gyermeki láb és reálisan látva a megtett táv ellentétes irányban történő leküzdésének idejét, egy szerető szülő sem kívánhat többet annál mi megadatott és visszavonulót fúj.Kosd kutyái pedig visszatértünket üdvözlik már a határban és a közvilágításban előbukkanó két lány büszkén hagyja maga mögött a töredezett aszfalton a kellemes túránk sárnyomait, kimondatlanul is követelve a repetát. És nem hagyhatom őket éhezni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése