4 börzsönyi hegycsúcs

2014. augusztus 19.

Kedd. Talán még 11 óra sem lehetett, amikor rezzenéstelen arccal csaptam be magam mögött az iroda ajtaját... és nem néztem vissza. Hacsak elhanyagolható mértékben is előrelátóbb vagyok annál amennyivel nem, úgy még lefőztem volna magamnak egy kávét és csak azt követően tettem volna mindezt. Ám mivel nem vagyok az, így Nagyirtáspusztán, a Szent Orbán fogadó tespedő henyéivel megtöltött napsütötte kerthelységében rendeltem magamnak egy erős feketét, téve ezt elegánsan, mint egy úr, aztán arannyal fizettem érte.

Feledhetetlen, élményszámba menő hegyi ámokfutásom nyíltan felvállalt célja a természet vizuális élvezete mellett a csend hathatós átélése volt, ennek hála, a már évekkel ezelőtt is az elavulás jeleit mutató Börzsöny térképen komolyabb megfontolást nélkülözve magam elé álmodott itiner iránymutatásait az első kunkorban rúgtam fel, amint hagytam magam a tájban felbukkanó újabb, majd még újabb félreeső zugok által eltéríttetni, ám befolyásolhatóságom miatt utólag sem hibáztatom magamat.

A kisvasút nagyirtáspusztai állomásánál néhány tanácstalanul lézengő dilettáns próbált térképet olvasni, természetjárásra alkalmatlan öltözetben, egyikük kezében viseltes teszkós szatyorral, miközben sűrűn tekintgettek az ég felé, mintegy onnét várva segítséget. Neveltetésemből fakadó lehengerlő udvariassággal rájuk köszöntem, majd dinamikus léptekkel magam mögött hagytam őket, abban a reményben, hogy külső segítség nélkül is képesek eltévedni a rengetegben.

A Nagy-Koppány (549m) felé kanyargó dózer út aránylag hamar csap át komoly kaptatóba, hogy aztán az újra egy járatlan csalánosba vigyen. A csapadékos nyár a késő tavaszra jellemző élénk színeket varázsolta a hegyekbe, mintha nem is éppen az ősz készülne kíméletlenül ránk rontani pár napon belül. Gyakorlott túrázónak egy óra sem kell ahhoz, hogy a parkolóból felérhessen a csodás panorámát nyújtó hegycsúcsra, különösen úgy, hogy böglyök tucatjai ostorozzák kellemetlen jelenlétükkel az embert. Mivel még bőven benne voltunk a munkaidőben, így kajánul bűnös késztetést éreztem, hogy a látványt éppen mesterséges fényekkel elárasztott, telefoncsörgéstől és emberi zsivajtól hangos irodákban robotoló barátaimmal megosszam. Elhanyagolható pihenő után a hegyről leereszkedve pár percen belül elértem a Koppány-nyerget, ami semmittevésre csalogató padokkal, s asztallal várt. Ehelyütt a látványtól megzavarodva, rövid megfontolást követően eltérve eredeti terveimtől egy kopasz hegyoldal hívásának engedve a Vörös-haraszt felett rám kacsingató kiszögelésre mentem, hogy ott háríthassam tovább a böglyök támadásait. Riadt menekülésemben visszafelé révetegen, alapvetően véletlenül keveredtem fel a Kis-Koppányra (522m), ahol ismét nem terheltem agyamat stresszes gondolatokkal.

Visszakanyarodván, a kritikus döntési pontként jelentkező kereszteződést elérve a kockázatos hosszabb utat választottam hazafelé. A kockázatot jelentő alul méretezett vízmennyiség jelentős fogyása és az egyre gyülekező sűrű felhők egyike sem jelentett végül valós veszélyt.

A börzsönyi kék innét észak-keletnek tart, ám ezt a szakaszt csak rövid távon koptattam, mivel arról aránylag gyorsan letértem az S+ felé vezető összekötő utat jelentő jelöletlen kerékpárútra. Az S+ jelzés a Tolmács-hegy (528m) felé vitt. Annak meghódítása teljes mértékben feleslegesnek bizonyult, minthogy a hegytetőről elém táruló panorámát alig tudtam élvezni a sűrű csalánosban megtett kaptatónak hála.

Összességében 14km, alig 4 óra alatt - mindez az augusztus közepi szabadságolásoknak köszönhető uborkaszezon generálta irodai bágyadás helyett. Bármikor máskor is...