Koppány-nyereg (Börzsöny)

2014. augusztus 22.

József az erdőből toppant elém, majd minden átmenet nélkül csatlakozott hozzám egy rövidke szakaszon, hogy élete legfontosabb, alkalmanként ellentmondásokkal tarkított momentumait egy véget nem érőnek tűnő összetett mondatba sűrítve megossza velem. Aztán amikor az út élesen a hegynek fordult, erőteljes kapaszkodót sejtetve már az elejétől, hirtelen búcsút intett, ám még a fák jótékony takarásából is hallhattam legutóbbi túráinak rövid, ám annál tartalmasabb összefoglalóját.

Nemsokára megnyugtató csend borult a tájra.

A Nagy-Koppány felé vezető, általam csupán pár napja felfedezett utat réveteg örömmel arcomon éltem át újra kanyarról kanyarra. A keddről megismert szederbokroknál nem feledtem el megállni, hogy nyelvemet ismét és ismét kékre mázolhassam, de ugyanígy tévedtem le a jelzett útról minden börzsönyi panorámát kínáló kiszögelésnél. A Nagy-Koppány csúcsa sajnos ahogy előre is sejthető volt, elég huzatosnak bizonyult, ezért inkább a nyeregben megbúvó, paddal és faasztallal a vadon kényelmét biztosító szélcsendes pihenőt választottam éjszakai táborhelyemül. Oda megérkezve átmeneti bizonytalanság lett úrrá rajtam, hogy vajon felkapaszkodjak -e a Gömbölyű-kő ormára a naplementét megcsodálni, azonban még határozatlan döntésem meghozatala előtt a gyülekező felhők eltérítettek tétova tervemtől. Természetesen amint pattogott a tűz, a felhők elvonultak fejem felől...

Éjszakai sütögetésemet visszafogottnak nem nevezhető borozgatás tette színesebbé. Alkalmanként az erdőbe mentem pótolni a leégett szárazfa-mennyiséget, ám miután egy végeláthatatlan gombamező sűrűjében ráakadtam egy méretes korhadt gyökérre, ez az elkövetkezőkben feleslegessé vált, mivel bő utánpótlást biztosított a lángoknak egészen hajnalig. Egyik alkalommal egy bennszülött rágcsáló riadt fejlámpám fényében, s így, többé nem látott éji társra lelve a szeretet lángjának izzó parazsa vöröslött fel bennem, melytől motiváltan vacsorám sültjének maradékából vittem az egérlyuk szájához, kellemes perceket, talán órákat szerezni újdonsült ismerősömnek.

Korai ébredésem nem volt hiábavaló; már a félhomályban is úgy tűnt, hogy az égen gyülekező felhők nem véletlenül öltöttek démonian sötét színt, így tartva az eső közelségétől szorgos pakolásba kezdtem. A még reggel is izzó éjszakai tűz maradványait közeli pocsolyákba vonszoltam, majd elindultam a visszaúton. Felhágva a Nagy-Koppány ormára, Szlovákia felett már egyértelmű jelei mutatkoztak az esőnek, ezért ütemesebb ügetésbe kezdtem. Kicsivel arrébb az ösvényen lépkedve egy kényelmesen sétáló rókát kezdtem utolérni, aki semmi jelét nem adta, hogy észrevett volna, mígnem egyszerre mégis, s akkor elinalt a sűrűbe. Ezzel egyidőben csapott tarkón az első méretes csepp, melyet számolatlanul követett a többi. Mire az autóhoz értem, már szakadt... tekintettel az idei túráink időjárására, alapvetően meg sem lepett a dolog.