.jpg)
2010. január 30.2010. január 30., szombat
2010. január 23., szombat
2010. január 16., szombat
Első idei kósza (Börzsöny)
2010. január 16.Gábor hisztérikus kirohanásai már meg sem döbbentenek. Egész héten hallgathattam, amint habzó szájszéllel, elvörösödött fejjel tombolva, alkalmanként előttem térden csúszva üveghangon visít, hogy miért is aludnánk kint az enyhe mínuszokban, amikor fűtött helyen is meghúzhatjuk magunkat?! Mindezeket alapul véve és igyekezve megfelelni beteges, elvárosiasodott igényeinek, letettünk a szabadban éjszakázásról és lefoglaltuk a pénteki szállást Kisinóc-on, a turistaházban.
Aztán Gábor lemondta a túrát…
Franci előírásszerűen veszi sorra a kanyarokat Kóspallag felé, miközben Ádámmal vidám, politikamentes témáinkkal tartjuk benne a lelket. A BMW hátsókerék-hajtása a lefagyott hajtűkanyarokban hátrány, de Franci hibátlanul kezeli a helyzetet. Aztán a falut elérve szokatlan látvány fogad bennünket, egy a házak között feltűnő és aggódó félelmében tovarohanó érett róka képében. A turistaház fűtött melegében elénk vetett sörök felett aztán megtudjuk a ritkás fogazatú, teltkarcsú fogadósasszonytól, hogy amióta a veszettség nem tizedeli őket, azóta roppantul elszaporodtak a környéken. Egy kölyök tacsi emeli az amúgy is vidám hangulatot, megmosolyogtató pihenésével, amint az általa ideálisnak tartott széken összegömbölyödve, álmában küzd az alázuhanás ellen. Aztán jó éjszakát kívánva a női nem szégyenének bevetjük magunkat a szobánkba, ahol aztán éjjel kettőig tartó borozás pusztítja agysejtjeink amúgy is korlátok közé szorított számát.
A telefon ébresztője 6-kor, előzetes beállítás szerint riaszt. Mintha Franci szitkozódna a szoba túlsó végében. 7-ig az ágyban egységes migrénnel sokkolódva regenerálódunk a túrára. Már világos van odakint, mire kitántorgunk. Ajtót nyitva a tacsi köszönt bennünket vidám farkcsóválással, aztán kutakodva végigszaglássza a szobánkat, majd a hirtelen ráköszönt barátságát bizonyítva lohol utánunk a falu határáig. Éhgyomorral szívjuk be a börzsönyi friss levegőt, ami igazi élvezettel szolgál mindhármunknak. Aztán a sárga négyzet jelei által vezérelve belevágunk a hegyekbe: Gáborral még a tavaly októberi napfelkelte-hajhász túránk során megtapasztalt, nehezen leküzdhető kezdeti szakaszban a keresztül-kasul kanyargó patak dominál, azt követően kellemes erdei túra szolgálja kondícionális lemerülésünket. Sas-hegy környéke paradicsomi idillel és mennyei csenddel fogad, amit szájtátással és meleg tea kortyolgatásával élvezünk ki. A lábunk alatt elterülő ideiglenes tó (általunk) sosem látott hatalmas kiterjedésével és fagyott felszínével vonzza előbb tekintetünket, majd Ádámék bakancsait egy kellemes csúszkálásra. Aztán dobhártyaszaggatót rian, mely véget vet a gyermeki játszadozásnak. Előterjesztett indítványom szerint egy régóta áhított hegygerincre hágunk fel, jelöletlen, vadcsapásoktól is mentes meredeken. 
A kezdetben megkerülhetetlen akadályként elénk terjeszkedő cserjés ellenszenves tüskéivel tart vissza minket az ütemes előremenettől, aztán az egyik bokron fennakadt Ádámot szabadítanám meg rabságából, de a természet elénk gördítette akadályaként testet öltő tüske tövig szalad hüvelykujjamba. Aztán kerülő úton eljutunk a nevenincs gerincre. A látvány magával ragadó! Gyors fogadalmat teszek egy tavaszi itthálásra, majd felvetem, hogy GPS-re hagyatkozva úttalan utakon törjünk át a hegyeken vissza toronyiránt Kisinócra. Néhol járatlan, máshol erdészek, favágók által taposott vidéken kalandozunk – mindannyiunk megelégedésére. Egy ponton keresztezzük a sárga jelzést, amit az első elágazásig követünk is. Itt megolvasva a GPS jeleit hülyét csinálok magamból a rövidebbnek tűnő utat választom Kóspallagra… csakhogy nekünk nem oda kellene mennünk! Erre akkor ébredek, amikor már a falu házai balunkon húzódnak. A hibámat elismerve gyors meakulpát követek el, majd újra járatlan utakra térve kanyargunk vissza a helyes útra. Végül is zsírégetni jöttünk!” – hárítom a rám zúduló becsületsértéseket.
Egész testből tajtékozva zuhanunk a turistaház bárpultjához és frissítőért esedezünk. A tacsi már pillantásra sem méltat – egyedül szagunk lehetne érdekes számára, de inkább nem közeledik. Az életben maradási ösztönök, ugye…
Aztán Gábor lemondta a túrát…
Franci előírásszerűen veszi sorra a kanyarokat Kóspallag felé, miközben Ádámmal vidám, politikamentes témáinkkal tartjuk benne a lelket. A BMW hátsókerék-hajtása a lefagyott hajtűkanyarokban hátrány, de Franci hibátlanul kezeli a helyzetet. Aztán a falut elérve szokatlan látvány fogad bennünket, egy a házak között feltűnő és aggódó félelmében tovarohanó érett róka képében. A turistaház fűtött melegében elénk vetett sörök felett aztán megtudjuk a ritkás fogazatú, teltkarcsú fogadósasszonytól, hogy amióta a veszettség nem tizedeli őket, azóta roppantul elszaporodtak a környéken. Egy kölyök tacsi emeli az amúgy is vidám hangulatot, megmosolyogtató pihenésével, amint az általa ideálisnak tartott széken összegömbölyödve, álmában küzd az alázuhanás ellen. Aztán jó éjszakát kívánva a női nem szégyenének bevetjük magunkat a szobánkba, ahol aztán éjjel kettőig tartó borozás pusztítja agysejtjeink amúgy is korlátok közé szorított számát.
A telefon ébresztője 6-kor, előzetes beállítás szerint riaszt. Mintha Franci szitkozódna a szoba túlsó végében. 7-ig az ágyban egységes migrénnel sokkolódva regenerálódunk a túrára. Már világos van odakint, mire kitántorgunk. Ajtót nyitva a tacsi köszönt bennünket vidám farkcsóválással, aztán kutakodva végigszaglássza a szobánkat, majd a hirtelen ráköszönt barátságát bizonyítva lohol utánunk a falu határáig. Éhgyomorral szívjuk be a börzsönyi friss levegőt, ami igazi élvezettel szolgál mindhármunknak. Aztán a sárga négyzet jelei által vezérelve belevágunk a hegyekbe: Gáborral még a tavaly októberi napfelkelte-hajhász túránk során megtapasztalt, nehezen leküzdhető kezdeti szakaszban a keresztül-kasul kanyargó patak dominál, azt követően kellemes erdei túra szolgálja kondícionális lemerülésünket. Sas-hegy környéke paradicsomi idillel és mennyei csenddel fogad, amit szájtátással és meleg tea kortyolgatásával élvezünk ki. A lábunk alatt elterülő ideiglenes tó (általunk) sosem látott hatalmas kiterjedésével és fagyott felszínével vonzza előbb tekintetünket, majd Ádámék bakancsait egy kellemes csúszkálásra. Aztán dobhártyaszaggatót rian, mely véget vet a gyermeki játszadozásnak. Előterjesztett indítványom szerint egy régóta áhított hegygerincre hágunk fel, jelöletlen, vadcsapásoktól is mentes meredeken. 
A kezdetben megkerülhetetlen akadályként elénk terjeszkedő cserjés ellenszenves tüskéivel tart vissza minket az ütemes előremenettől, aztán az egyik bokron fennakadt Ádámot szabadítanám meg rabságából, de a természet elénk gördítette akadályaként testet öltő tüske tövig szalad hüvelykujjamba. Aztán kerülő úton eljutunk a nevenincs gerincre. A látvány magával ragadó! Gyors fogadalmat teszek egy tavaszi itthálásra, majd felvetem, hogy GPS-re hagyatkozva úttalan utakon törjünk át a hegyeken vissza toronyiránt Kisinócra. Néhol járatlan, máshol erdészek, favágók által taposott vidéken kalandozunk – mindannyiunk megelégedésére. Egy ponton keresztezzük a sárga jelzést, amit az első elágazásig követünk is. Itt megolvasva a GPS jeleit hülyét csinálok magamból a rövidebbnek tűnő utat választom Kóspallagra… csakhogy nekünk nem oda kellene mennünk! Erre akkor ébredek, amikor már a falu házai balunkon húzódnak. A hibámat elismerve gyors meakulpát követek el, majd újra járatlan utakra térve kanyargunk vissza a helyes útra. Végül is zsírégetni jöttünk!” – hárítom a rám zúduló becsületsértéseket.Egész testből tajtékozva zuhanunk a turistaház bárpultjához és frissítőért esedezünk. A tacsi már pillantásra sem méltat – egyedül szagunk lehetne érdekes számára, de inkább nem közeledik. Az életben maradási ösztönök, ugye…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)