Nagy Mána-gerinc (Börzsöny)

2011. április 23.

Nagy Mána-gerinc (Börzsöny)

2011. április 22.

Szanda vára (Cserhát)

2011. április 21.

Nagy Hideg-hegy (Börzsöny)

2011. április 2.

Törökmező vidéke (Börzsöny)

2011. március 27.

Óriások pihenője (Cserhát)

2011. március 25.

A teljes útzárat nem szabad félvárról venni - főleg ha kocsma előtt éri az embert! A felborult kamion szervezetünkre gyakorolt közvetett hatásain két órán át dolgoztunk Ádámmal a füstszagú katalinpusztai kiskocsmában. A betervezett eredményt nem csak elérve, de meg is haladva azt botladozunk bele a sűrű sötétbe, eredeti terveinktől számított majd' három óra késéssel. A települést messzi magunk mögött hagyva vetünk számot az alapfelszerelésünkről és azok egyetlen közös hiányosságáról - a tűzgyújtóeszközről. Ádám önzetlen önfeláldozásának alapkövét magam teszem le burkolt utalásokkal teli szavaimmal, aki aztán nagy sóhajjal fordul vissza a lakott vidék irányába, gyufát beszerzendő. Arcátlanságom kaján mosollyal az arcán esetlenkedik tovább közösen meghatározott éjszakai pihenőnk irányába, azzal a feltett szándékkal, hogy a tűzhöz való aprófát és hasábokat Ádám megérkeztéig összegyűjtse, halomba rakja. Hátizsákom mélyén lapuló 12éves Chivas Regale többlet súlyát elnézem a szóban forgónak, mindazonáltal szívem szerint mihamarabb megszabadítanám attól. Monoton, az események alakulásának köszönhető társalgásmentes csendben érkezem az Óriások pihenőjéhez, ahol gyors táborverést követően nekilátok a tűzcsiholásnak - az aprófák mellett még egy összeázott Gödi körképre, valamint nedves gyufára is lelek. Mire Ádám befut, könnyfakasztó füst gomolyog körülöttem - lángnak ellenben nyoma sincs. (Általában) Stabil túratársam lehetetlent nem ismerve, híresen kretív és céltudatos kézmozdulatokkal épít gúlát a halódó parázs fölé és kreál belőle pillanatok alatt embermagasságú máglyát, mely elkészültét a whisky megnyitásával ünneplem. Ádám vérlázítóan visszafogott, ami összességében nincs komoly hatással fogyasztásomra. A méretes lángok közelségében pillanatok alatt sül át a szalonna, ám a lakoma csaknem éjfélkor kerül fogyasztásra. Sokáig nyúlik a társalgás a tűz mellett, bőven benne a holnapban már Ádám is szellemképesen jelenik meg a lángok túloldalán. Lassan, alig észrevehetően készülődünk a pihenéshez, ami feleleveníthetetlen gyorsasággal csap át hortyogó alvásba.

Az asztalon fekve ébredek. Mintha valami puska dörrent volna a közelben. Aztán szemembe csillan a felkelő nap, melynek sugarai szinte egy időben zavarják meg Ádámot is, komoly befolyással bírva álomvilága eseményeinek folyamatára. Mintha az éjszakai sütögetés is csak álmainkban élt volna, kordulnak szinte egyszerre gyomraink, s nyitjuk a szombat reggelt vidám falatozással. Noéminek ma kora délelőtt már iskola-előkészítő programja van, Ádám is elígérkezett a családnak - nem maradunk hát soká' tétlen. Azonban egybehangzóan elenyészőnek minősített esti túránkat kipótolnánk többlet távolságokkal is a visszaúton, így hát felvágunk a Naszály oldalába, hogy a hegyoldalon keresztül menjünk vissza Katalinpusztának. A mocsaras területen áthágva jutunk ki a Gyadai-rétre, melyen széltében keresztülvágva már a fák között becsillanó napsugarak virgonc táncát élvezzük a kora tavaszi erdő éledező nyugalmában. A beígért hidegfront velejárójaként várható esőfelhőknek nyoma sincs közel s távolban. Ami az éjjel kimaradt eszmecserénkből, azt még igyekszünk bepótolni Ádámmal a kocsiig - így telik el észrevehetetlen hirtelenséggel az egy óra menetidő. Ahogy riogatnak napok óta, nem is tervezzük, hogy még visszajutunk a hegyekbe a hétvégén - de szerencsére minden másként alakul...

Nagy Kő-hegy lankáin (Börzsöny)

2011. március 15.

Gyadai-rét (Cserhát)

2011. március 11.

És végre hátat fordítottam a túramentes heteknek, hónapoknak...
...mely' állítást alátámasztandó túratársat ragadtam, aki már a hét folyamán több alkalommal is kifejezte eltántoríthatatlanságát a pénteki dagonyánsiklást illetően.
A kocsmaprogram Katalinpusztán, mint a gyalogútra történő ráhangolódás, megkerülhetetlen kitérő számunkra.

Hiába hosszabbodnak a nappalok, március derekán délután 7 felé már vaksötét van. Balázs barlangi évei során sötétséghez szoktatott szemeivel fejlámpátlan denevérkedi magát bele a Cserhát alkonyába, míg én kezdetben még lustán próbálok lépést tartani vele. Robbanómotorral csupán a kivételesek által látogatható erdészeti úton kerülgetjük a téli fagyból felengedő talaj kiterjedt és elenyészőbb pocsolyáit, következetesen keletnek haladva, mígnem az út élesen balra vág, hegynek fel. A Lósi-patak gázlóján egymást segítve csúszkálunk fel a mederfalon, melynek túlvégén tüskés bozótos követeli ki, hogy áthatoljunk rajta, így lelve fel a holdsarló és a csillagok megvilágította ösvényt, mi célunkhoz vezethet.
Az erdő csendjében megbúvó kis vadászház kellemes meglepetésekkel fogad bennünket: szakértő kezek még otthonosabbá varázsolták az odatévedő vándor számára a pihenőt. Új padok, asztal, több köbméter hasábfa, szép tűzrakó, a sütögetést komfortosabbá tevő tuskókkal. Zseniális semmittevéssel vonom ki magam a tűzrakás folyamatából, amely láthatóan Balázst mit sem zavarja. Arcátlan viselkedésem egy üveg Chateau de Montifaud megnyitásával leplezem, ami egyértelmű sikert arat. A műanyag flakonos, ezidáig számunkra ismeretlen palóc sörfajták érdekes kontrasztként vetődnek a cognac mellé, ám tagadhatatlanul megszeretjük őket. A túra során megkezdett és egyre vidámabb témákat pedzegető eszmecsere tovább folytatódik a fokozatosan magasabbra kapó lángok mellett. Mire a chronometer éjfelet mutat, túl is vagyunk a szalonnasütésen, valamint a hozott italokon (vízből nem fogyott) - utóbbi megcsappanását igazolandó Balázs keserédes dalra kap, valamint visszatérő, mosolygós utalásokat tesz kialakult állapotára.
A lángok melletti meleg, attól eltávolodva erejét veszti; jómagam fagybiztos fekhelyre vágyódom, így aztán kábán kibontom hálózsákomat és fejet hajtok ébertelen tekintetem akarata előtt.

A szarvas valószínűleg azért táplál üvöltő haragot irányunkban, mert a forrás felé vezető ösvény közelében heverünk. Bosszantóan zavaró, ahogy hőzöng hajnali 7 óra előtt. Esélytelen, hogy lencsevégre kapjam: bár a köztünk lévő távolság roppant csekély, ám a hegyek felett felbukkanó nap pont az arcomba süt, ezzel gátolva meg a hozzám hasonló amatőrt az élvezhető felvétel elkészítésében. Mozgolódásomra peckesen felüget a hegyoldalra, ám onnét még perceken keresztül szórja felénk átkait. Aztán Balázs életjelet ad: monoton horkolása megszakad, majd nagyokat nyögve hernyószerű mozgásba kezd hálózsákjában. Elébb szégyelli az éjszakáról megörökölt állapotát, ám az idő múlásával bevallottan is büszke lesz rá. Azért a reggeli csécsi szalonnámat éppen csak nyelvheggyel ízlelgeti. Ő még szít a tűzön egy kicsit, hogy azon néhány karika kolbászt sütögessen, aztán komótos mozdulatokkal összepakoljuk zsákjainkat és nekivágunk a visszaútnak.
Az erdő félhomályából a rétre érve már hőt ontó napsütésbe csöppenünk, ahol a talaj állapota bizonyítja számunkra, hogy fagypont felett maradt hajnalban is a hőmérséklet. Szorgosan gyűjtögetve bakancsainkra a sárrétegeket vonulunk a távolban elterülő Katalinpuszta irányába. A Naszály lábánál a végeláthatatlanba nyúló Gyadai-rét bármely' évszakban meseszép - most sincs ez másként. Minden lépés élvezet ezen a vidéken és minden megtett méter újabb és újabb látnivalóval kápráztat el bennünket. Balunkon a Naszály sasbérce, jobbra a Cserhát legnyugatibb lankái, szemben velünk pedig a Börzsöny vulkáni kúpjai terpeszkednek. A visszaút oroszlánrészén túl megpihenünk egy kicsit a napsütötte dagonyaparton, némi folyadékkal enyhítve szervezetünket merengve el a felettünk köröző vadászmadarak égi siklásán.
A sűrűben alig észrevehetően megbújó, mocsárra épített rönk-ösvény újabb csodavilágba vezet, amit bejárva már visszaoldalgunk az autóhoz.
Igazán kellemesen kezdődött hát az idei túraszezon!