Börzsöny keresztül-kasul

2010. december 17.

Pollenmentes sárba szökkenés (Cserhát)

2010. szeptember 3-5.

Kosd - Romhány (Cserhát)

2010. július 31.

Csaláncsípte (Cserhát)

2010. július 3.

Tepke (Cserhát)

2010. június 11.

Magam sem tudok elfogadható indokokkal szolgálni, miért állítottam olyan határozottsággal, hogy sárral nem kell számolni felfelé a Tepkére.

Persze lefolyástalan részek mindenhol vannak. Éjszakai sötétben onnét ismerhetőek fel legkönnyebben az ilyenek, hogy hirtelen mocsárszag csapja meg az embert és bokáig süpped az általam beígért szikes talaj nedvében. Ami persze igazi átok a mesterséges fénytől mentes, sportcipőben túrázó felebarátaimnak. Ilyenkor csattan fel az "Otókrisztilyán, állj csak meg!" felszólítás, melynek testi épségem szem előtt tartva, eszem ágában sincs eleget tenni.

Zsibbadt elmém csak a cél elérésére koncentrál és próbálja maximális élvezettel átélni az éjszakai túra minden varázsát. A zsibbadás kiváltója a Bableves csárdában elfogyasztott bodza és birs pálinka (majd újra bodza) csapolt Sopronival kísérve. De nem áll szándékomban ezt kritikai észrevételként írni, csupán ez is a tényszerű beszámoló megkerülhetetlenje.

De együtt vagyunk (bár fájó nélkülözéssel küzdünk többeket illetően) és ez a lényeg!

Úgy érezhetik a többiek, hogy kiváltságos helyzetben vagyok a fejlámpám használatát illetően, ám azonnal cáfolnék, amint az első fényre rárepülő testes rovar a garatomban landol, aztán követik őt sorstársaik. Ízetlenek, kellemetlenek, de legalább a paprikás babgulyást kiegészíti még valami.

GPS útmutatása nélkül belevesznénk a Cserhátba. Vele az irány megvan, csupán az akadályokat kell lekűzdenünk; úgymint a használaton kívüli villanypásztorokat, a derékig érő aljnövényzetet, a tüskés bokrokat, a meredek hegyoldal szikláit, a semmiből elénk cuppanó dagonyát... stb. Egy idő után Zutyu jellegzetes kacagása sem a régi már és mintha ritkulna is az. Marcsi kitartása, higgadtsága példamutató, ám éjjel egy óra magasságában mégis ő vezényel ellentmondást nem tűrő megálljt. Álló helyzetben a garatra repülő böglyöket az izzadt testre érkező dalos szúnyogok is kiegészítik (azért azzal is eszmét cserélnék, aki dalt hall az idegtépő zümmögés helyett a Culex Pipiens esetében). Ha nem lennének, akkor hálózsákot sem kellene magunkra húznunk, olyan meleg az éjszaka. Arra még emlékszem, hogy a riadalomra felpattintok egy üveg kunsági Cserszegi fűszerest, de a többiek szerint a dugó pukkanásával egy időben a horkolásom is feldübörög a csendes cserháti éjben...

Még nincs hajnali négy, de már dereng. Marcsi épp' egy újabb füstölőre gyújt, a háttérben valaki az erdei csendtől mit sem zavartatva ütemesen hortyog. Aztán hat. Nemcsak a füstölő, de az idő is. Az ízeltlábúak újabb támadást indítanak a pihegő vándorok ellen, amit én már nem viselek fektemben, úgyhogy amíg a többiek alszanak, én nekivágok a Tepke csúcsnak. Világosban már könnyebb utat lelni az áthatolhatatlanon és karcmentesen átérek a jelölt útra, ahonnét bő öt perc feljutni a csúcsra. Ha az ember lekűzdi a tériszonyát, akkor fantasztikus panoráma terül a lábai alá: alig karnyújtásnyira Hollókő vára, körbetekintve pedig a Cserhát és a Mátra kúpjai. Szép no!

A többiekhez visszamenet, semmitől sem zavartatva, vöröslő hát bóklászik ki az erdő sűrűjéből. Amint élesíteném a technikát a váratlan megörökítéséhez, a Canon sípol egy rövidet, a róka pedig elinal - így csak emlékeimben élhet a jövőben a találkozás.

Aránylag friss a csapat már korán, így nem kétséges, hogy ők is visszakapaszkodnak velem a Tepke ormára. Fent nem időzünk sokat, csupán egy hirtelen körbe-pillantás, és aztán az elviselhetetlen kánikula elől menekülve határozott ereszkedésbe kezdünk, vissza a kocsikhoz.

Ami szép, az feledhetetlen! Talán nem mindenki osztozik hozzám hasonlóan a kalandok és az éjszakai nomadizmus élvezetében, de legalább nem telt eseménytelenül senkinek a társaságból a hétvége nyitánya.

Nekem Jobbágyi felé vezet innét az utam, a többieknek haza. Kávék és almafröccsök felett hallgatom a kritikai észrevételeket és a vidám kacajokat. És már hiányoznak...

Két hét múlva repeta?

Bér andezitszikláin (Cserhát)

2010. június 6.

Dagonya (Börzsöny)

2010. május 23.

Nagy Hideg-hegy (Börzsöny)

2010. május 21.

Magyarkút - eső előtt

2010. május 15.

Magyarkút - Les-völgyi patak

2010. május 9.

Tagadhatatlanul meglepetésként ért, hogy az erdő közepén, a kiszélesedő tisztás alig arrébb tőlem, egy vasútállomásban ér véget!
Eredeti terveim szerint mostanában már egy orom kiszögeléséről kellene a börzsönyi panorámában gyönyörködnöm – dőreség lenne állítanom, hogy nem hibáztam valahol…
Térképolvasásból leszerepeltem.
Tudjuk be inkább a tegnapi De Phazz koncertnek és az azt jellemző aktív sörözésnek, semmint a sűrűben többszörös visszaesőként elkövetett töketlenkedésemnek! Mert amúgy ahová sodortak az ösvények, az meseszép! A tábla tanulsága szerint Szokolyán vagyok (de legalábbis annak határában). Bután meredek a fölém magasodó csúcsokra – ott kellene most állnom valahol kb 200méterrel a fejem felett. Azért az elavultnak mondható Börzsöny-térképen is sikerül anomáliákat felfedeznem, de efelett most inkább átsiklanék. Akkor a vörösön tovább, vagy vissza a kéken? A fogvicsorgató kutyaugatás az utóbbi felé terel; ez pedig a patakvölgyet jelenti. Kevés szintkülönbség, ellenben szemetgyönyörködtető vadon, patakcsobogással – erre vágyom most!
Idefelé, Magyarkútról felkapaszkodva a dél-börzsönyi magasokba (amikor még kósza gondolataim a helyes út fellelésére irányultak) komoly sártengeren kellett átverekednem magam, ehhez képest a patak mellett kanyargó ösvény száraznak mondható. Persze balgaság az úton keresztülheverő korhadt fán megejtendő átmászás helyett inkább a saras hegyoldalon kerülni az akadályt – túrabotjaim segítsége nélkül talán a vadul csobogó patak fogna meg zuhanásomban.
Egész élénk a vadon! Az első eresztés kocaturista még tisztában van az udvariasság legalapvetőbb, ám íratlan szabályaival, de a következő (előbbinél jóval népesebb) széria már a tekintetemet is kerüli.
Összességében nem vártam sokat a mai menettől, hiszen csupán az ölembe zuhant szabad délelőttöt szerettem volna kellemesen elcsapni a hegyekben – ezen elvárásomnak eleget tettem. Talán akkor lett volna igazán teljes a kellemes e nap, ha a kedvenc szélsőjobbos táltos-kocsmám órája pontosan jár és a konyha időben készen áll a vendégek fogadására. De hiába a korgó gyomor és az ebédidő, nomeg az étlapon sorakozó ínycsiklandozó vadételek sora, ha a fali időmérő alig mutat tizenegyet. Marad hát a traubi és frissítő esőcseppek a teraszon.
És roppant kiegyensúlyozottnak érzem magam…

Bakonybél

2010. április 30. - május 2.

Kemence (Börzsöny)

2010. április 25.

Kámor (Börzsöny)

2010. április 18.

Vulkáni hamuval takarózva

2010. április 16.

Naszály

Szanda vára (Cserhát)

2010. április 1.

Na végre! (Cserhát)

2010. március 28.

Magas-hegy (Cserhát)

2010. március 20.

Penc felett (Cserhát)

2010. március 14.

Csővár felett (Cserhát)

2010. március 7.

Magyarkúti táltosvilág (Börzsöny)

2010. február 6.

Hóáztatva (Börzsöny)

2010. január 30.

Naszály (Cserhát)

2010. január 23.

Első idei kósza (Börzsöny)

2010. január 16.

Gábor hisztérikus kirohanásai már meg sem döbbentenek. Egész héten hallgathattam, amint habzó szájszéllel, elvörösödött fejjel tombolva, alkalmanként előttem térden csúszva üveghangon visít, hogy miért is aludnánk kint az enyhe mínuszokban, amikor fűtött helyen is meghúzhatjuk magunkat?! Mindezeket alapul véve és igyekezve megfelelni beteges, elvárosiasodott igényeinek, letettünk a szabadban éjszakázásról és lefoglaltuk a pénteki szállást Kisinóc-on, a turistaházban.
Aztán Gábor lemondta a túrát…

Franci előírásszerűen veszi sorra a kanyarokat Kóspallag felé, miközben Ádámmal vidám, politikamentes témáinkkal tartjuk benne a lelket. A BMW hátsókerék-hajtása a lefagyott hajtűkanyarokban hátrány, de Franci hibátlanul kezeli a helyzetet. Aztán a falut elérve szokatlan látvány fogad bennünket, egy a házak között feltűnő és aggódó félelmében tovarohanó érett róka képében. A turistaház fűtött melegében elénk vetett sörök felett aztán megtudjuk a ritkás fogazatú, teltkarcsú fogadósasszonytól, hogy amióta a veszettség nem tizedeli őket, azóta roppantul elszaporodtak a környéken. Egy kölyök tacsi emeli az amúgy is vidám hangulatot, megmosolyogtató pihenésével, amint az általa ideálisnak tartott széken összegömbölyödve, álmában küzd az alázuhanás ellen. Aztán jó éjszakát kívánva a női nem szégyenének bevetjük magunkat a szobánkba, ahol aztán éjjel kettőig tartó borozás pusztítja agysejtjeink amúgy is korlátok közé szorított számát.

A telefon ébresztője 6-kor, előzetes beállítás szerint riaszt. Mintha Franci szitkozódna a szoba túlsó végében. 7-ig az ágyban egységes migrénnel sokkolódva regenerálódunk a túrára. Már világos van odakint, mire kitántorgunk. Ajtót nyitva a tacsi köszönt bennünket vidám farkcsóválással, aztán kutakodva végigszaglássza a szobánkat, majd a hirtelen ráköszönt barátságát bizonyítva lohol utánunk a falu határáig. Éhgyomorral szívjuk be a börzsönyi friss levegőt, ami igazi élvezettel szolgál mindhármunknak. Aztán a sárga négyzet jelei által vezérelve belevágunk a hegyekbe: Gáborral még a tavaly októberi napfelkelte-hajhász túránk során megtapasztalt, nehezen leküzdhető kezdeti szakaszban a keresztül-kasul kanyargó patak dominál, azt követően kellemes erdei túra szolgálja kondícionális lemerülésünket. Sas-hegy környéke paradicsomi idillel és mennyei csenddel fogad, amit szájtátással és meleg tea kortyolgatásával élvezünk ki. A lábunk alatt elterülő ideiglenes tó (általunk) sosem látott hatalmas kiterjedésével és fagyott felszínével vonzza előbb tekintetünket, majd Ádámék bakancsait egy kellemes csúszkálásra. Aztán dobhártyaszaggatót rian, mely véget vet a gyermeki játszadozásnak. Előterjesztett indítványom szerint egy régóta áhított hegygerincre hágunk fel, jelöletlen, vadcsapásoktól is mentes meredeken. A kezdetben megkerülhetetlen akadályként elénk terjeszkedő cserjés ellenszenves tüskéivel tart vissza minket az ütemes előremenettől, aztán az egyik bokron fennakadt Ádámot szabadítanám meg rabságából, de a természet elénk gördítette akadályaként testet öltő tüske tövig szalad hüvelykujjamba. Aztán kerülő úton eljutunk a nevenincs gerincre. A látvány magával ragadó! Gyors fogadalmat teszek egy tavaszi itthálásra, majd felvetem, hogy GPS-re hagyatkozva úttalan utakon törjünk át a hegyeken vissza toronyiránt Kisinócra. Néhol járatlan, máshol erdészek, favágók által taposott vidéken kalandozunk – mindannyiunk megelégedésére. Egy ponton keresztezzük a sárga jelzést, amit az első elágazásig követünk is. Itt megolvasva a GPS jeleit hülyét csinálok magamból a rövidebbnek tűnő utat választom Kóspallagra… csakhogy nekünk nem oda kellene mennünk! Erre akkor ébredek, amikor már a falu házai balunkon húzódnak. A hibámat elismerve gyors meakulpát követek el, majd újra járatlan utakra térve kanyargunk vissza a helyes útra. Végül is zsírégetni jöttünk!” – hárítom a rám zúduló becsületsértéseket.
Egész testből tajtékozva zuhanunk a turistaház bárpultjához és frissítőért esedezünk. A tacsi már pillantásra sem méltat – egyedül szagunk lehetne érdekes számára, de inkább nem közeledik. Az életben maradási ösztönök, ugye…