Naszály (Cserhát)

'09.08.28.

Tekintettel a honi meteorológiai szolgálat alaptalannak bizonyuló riogatásaira, eltervezett csillagokkal takarózós nagy-koppányi túránkat módosítottuk a naszályi kisházhoz. A hely ismerős - változatosságra vágyva terveztük egy számunkra ezidáig ismeretlen hegyvidék meglátogatását, ám gyáván fejet hajtva időjósaink vaktába lövöldözős előrejelzéseinek mi behódolva a bőrig ázás lehetőségének vízióitól, inkább a faház biztonságos védelmét választottuk.
A kosdi kiskocsma cégére alatt szárazon elhaladni képtelenség – gyengeségünk jeleként csapolt sör/alma pálinka/kávé kombóval nyitottuk túránkat. A félórás napon pihengetés már előrevetítette a fejlámpás célbaérést, ami bő másfél órával indulásunk után realizálódott is. Fontosnak éreztük Ádámmal, hogy Francinak is megmutassuk a lemenő nap erőtlenségének dunakanyari homályát a Látó hegyről, (amennyiben a fent megismert vaddisznó család olvassa a blog bejegyzésemet, ezúton üzenem nekik a többiek nevében is, hogy nem állt szándékunkban vacsorára tálalni őket) így ez után a kitérő után érkeztünk meg a vaksötétben, szeretett erdei tisztásunkhoz.
Kedvenc Gábor kollégám által nyaralásból hozott horvát bort kortyolgatva aprítottuk a fát a tűzhöz, ami az izzadt pólók szárazra cserélését követő perceken belül már vidáman pattogott is megvilágítva nekünk az egész tisztást és környékét. Dőreség lenne részletekben elmerülve taglalni az ott elhangzottakat, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy azok egyértelműen a jókedvünket szolgálták, hasonlóképpen a tűz felett sült padlizsán, szalonna, kolbász… miegyéb, s legvégül a szokásos hamuban sült krumpli.
Bőven átlendültünk az éjfélen, mire hálózsákjainkba menekültünk az éjszakai meleg és a bogárinvázió elől, hogy ütemes hortyogásunkkal ijesszük el magunktól a portyázó fenevadakat…
’09.08.29.
Még egy ilyen bőrövem se lesz többet! Annak idején Szicíliában vettem és nagyon szerettem. Ezidáig nem volt semmi, ami kikezdte volna az olasz minőséget, mígnem egy 2009. augusztus végi hajnalon a Cserhát erdeiben, a fejemtől alig fél méterre, a bakancsomon elhelyezett nadrágomból kirágta valami rágcsáló. Kívánom neki, hogy úgy végezze, mint az éjszakai lakomája! Vagy vacsoraként, vagy bőrövként – nekem mindegy!
Begyógyult tekintetekkel pakolunk össze, miközben az éjszakára előirányzott hidegfront első szellői borzolják hajkoronánkat – különös tekintettel Ádámét. Eseménytelen, ám társalgós ereszkedésünket szokás szerint Kosd-ig a kiskocsma hűsében zárjuk, ahol alkoholmentes beszélgetésünket egy fejszével és vérző kézzel érkező szalonspicces helybéli teszi színesebbé. És elkezdődik a hétvégénk…

Királyrét - Nagy Hideg-hegy - Csóványos - Kemence (Börzsöny)

Salgó vár (Börzsöny)

’09.08.07.
A mi éghajlatunk alatt a bögölyök tavasztól őszig aktívak. A korai fajok már április−májusban elbújnak, a legtöbbjük viszont – melegkedvelő állat lévén – csak június−júliusban kezd repülni. Ilyenkor tömegével találkozhatunk velük. Aktivitásukat a napi hőingások is befolyásolják. Reggel még szinte repülni is alig tudnak, a késő-délelőtti, déli és kora-délutáni órákban a legaktívabbak, ilyenkor a mezőkön szinte mindig hallani a hangos zümmögésüket. Azonban esősebb napokon – egy-két faj kivételével – teljesen eltűnnek. Az év folyamán legkésőbb még szeptemberben találkozhatunk velük, de ekkora már a jelentős hőmérsékletcsökkenés következtében elpusztulnak.
Táplálkozási szokásaik eléggé egységesek. A hím bögölyök soha nem szívnak vért, kivétel nélkül nektár- és virágporfogyasztók, így virágokat látogatnak, esetleg kifolyó növényi nedveket szívogatnak (például gyümölcsök nedvei). A nőstények is kedvelik és felkeresik a növényi eredetű táplálékot, azonban a peték érleléséhez szükségük van kiegészítő táplálékként melegvérű állatok vérére, főképp az emlősök (Mammalia) vérét szívják. Egyes bögölyfajok nőstényei nem szívnak vért, bár sok, korábban nem vérszívónak vélt fajról derült ki, hogy olykor-olykor azok is szívnak vért. Nem mondhatjuk őket gazdaspecifikusnak, azaz nincs egy-egy konkrét emlősfaj, amelyre rájárnának az egyes bögölyfajok, mégis megfigyelek náluk némi kiválasztó készséget (a fajnevekben is tükröződik mindez, például marhabögöly, lóbögöly). Kedvelt emlősfajaik például a szarvasmarha, ló, szarvas, őz, ritkábban a sertés és a juh, és természetesen az ember. Mivel szúrásuk igencsak ingerli a megtámadott állatot, nem képesek egyszerre sok vért felszívni, így amíg jóllaknak, sok állatot végigjárnak – éppen ez az alapja a betegségterjesztésüknek. Gyakran még elhullott állatokról is megkísérlik a vérszívást.
Fontosnak tartom ezt az ismeretterjesztő bevezetést, merthogy Holló-kő 685m magas sziklás csúcsáig meghatározói voltak túránknak ezek a sátánfattya böglyök. Több alkalommal mondtam le az éltető vízről egy-egy pihenő alkalmával, mivel nem szándékoztam a csípések áldozatává válni (váltam én így is…), de aztán felérve a sziklákra, végre megpihentünk Ádámmal kicsit.
Szinte biztosra vettem, hogy éjszakázásra alkalmatlan lesz ez a hely (ez be is igazolódott), tekintettel a hely szűkére és a meredek sziklákra, ellenben a bennünket fogadó panoráma teljesen magával ragadó! Lelkesen álltunk neki a látvány állóképen történő megörökítésére, mely fotók kétharmada megismétlésre kényszerült, a következetesen az objektív elé repülő, vagy azon megpihenő böglyök zavaró közreműködésének köszönhetően. Az enyhe légáramokat barátunkként üdvözöltük, mivel nem csupán a hőérzetünk csökkent, de a vérszívók támadása is alábbhagyott ilyenkor.
Az, aki a szépen megmunkált irányjelző faoszlopra információként odavéste, hogy Holló-kőtől Salgó-vár 25 perc távolságra van, valószínűleg hadilábon állt az óráról leolvasható adatok központi idegrendszeri feldolgozásával. Bő fél óra kellett ahhoz, hogy elérjünk egy kis erdei elágazáshoz, ami az ott felhalmozott száraz husángok tömegét tekintve még táborhelynek is ideális lehetett volna, ám mi az ott megéltnél szemet gyönyörködtetőbb kilátásra vágyva hamar magunk mögött hagytuk a tisztást és az azon élő éhes bögöly családokat, s kapaszkodtunk tovább a 715 m-en megbúvó egykori várhoz.

Mivel nagyon kevés okleveles adat szól egykori történetéről és a régészeti feltárása még várat magára, csak nagy vonalakban lehet körvonalazni múltját. A környező vidéket uraló Hontpázmány nemzetség tagjai emeltették birtokközpontként az 1241–1242-es tatárjárás utáni korszakban. A XIV. század elején kénytelenek voltak behódolni a Felvidék nagy részét magántartományául megkaparintó Csák Máté oligarchának. Csak a féktelen báró 1321-es halála után került királyi kézbe.
Az első róla megemlékező oklevél szerint 1331-ben Dabi Demeter viselte várnagyi tisztét. A királyi kamarától megvásároló Szécsényi Simon báró számára az értékét elsősorban a környékbeli jobbágyfalvakból álló váruradalom jelentette. A földesúri család ritkán látogatta meg Salgó várát, inkább a kényelmesebb, hollókői várukban tartózkodtak. Az épület pusztulását későbbi földesura, Salgói Miklós bűnös életvitele okozta, akinek 1424-ben Luxemburgi Zsigmond király előtt kellett felelnie a tetteiért. A királyi tanács bűnösnek találta hamispénzverésben, valamint Garai János báró feleségével, Hedvig úrnővel folytatott házasságtörésben, ezért örökös száműzetésre ítélték.
A megsárgult oklevélbe még belefoglalták, hogy a főnemes négy vára közül kettőt, Salgót és Bene várát a földig romboltassák le. A kirendelt mesteremberek aztán fáradságos munkával lebontották falait, némelyik részét egyben gurítva le a meredek hegyoldalon. Erről a manapság arra kirándulók is meggyőződhetnek. Amikor a hegymászás után végre elérjük a legmagasabb sziklacsúcsot, az elénk táruló pompázatos panoráma mellett tűnődjünk el néhány percig eme elfelejtett vár mulandó sorsáról.
…és nincs bögöly!
Ellenben erdei béke vár miránk és kellemes tisztás tűzrakóhellyel, annak mentén rengeteg tűzifával. A hétfőn meghirdetett tűzgyújtási tilalomra a megérkezésünket követően kb 20 perccel kezdtünk tenni nagy ívben, indokolva azt a mögöttünk lévő napok monszunszerű esőzéseivel, ily módon annullálva a szakvezetés döntését.
A sütögetés lakomába torkollott, mely közben alig észrevehetően élénkült meg a jótékony szél. A forgalmi adó emelést követően is bruttó 750,- Ft-ért beszerzett Teleki villányi Portugieser a tökéletes befejezése lehetett volna a napnak, de sajnálatosan rábontottunk még ugyanezen pincészet egy Pinot Noir-ját is, amit komoly csalódásként éltünk meg.
Éjfél sem volt még, mire az egykori várfal, az égbetörő sziklafal alatt megmaradt szélvédett romjai mögé húzódtunk hálózsákjainkkal, mivel ekkor már viharos erővel tombolt a szél. Ebben a fedezékben kortyolgattuk el a maradék bort, halkan beszélgetve álomba magunkat…

’09.08.08.
A böglyök aktivitását szerencsére a napi hőingások is befolyásolják – reggel még szinte repülni is alig tudnak; ennek köszönhetően csak a szél susogása, ami hallatszott a Magas-Börzsönyben reggel 7kor.
Az esti lakoma még nyomaiban visszaköszönt a szervezetemben, ezért eszembe sem jutott vízen kívül bármit is magamhoz venni, de ahogy Ádámot elnéztem; dettó.
A hátizsák szinte magától ugrott a hátamra, és a tegnap megismert sziklás csapásokon ereszkedünk le sűrű csevely közepette a kocsihoz. A kiadós reggeli túra Kemence határában, a Feketevölgy panzióban ért véget, ahol aztán finom kávé simogatta garatunk és pezsdítette tovább már amúgy is sebes véráramunk.
A 600mm nyomtávú helyi kisvasút pedig megmozgatta fantáziámat: vasárnap kora reggel itt nyitunk a családdal!