Nagyon vártam az első sátorozást! Apuci már csak a jó időtől tette függővé, hogy mehessünk vele mi is és most már tényleg meleg van, úgyhogy mehetünk!
Délutáni alvásunkból Noémivel együtt indultunk megkeresni Aput, aki Forma1 időmérőt nézett a nappaliban (Anyuci barátnőkkel vásárolni ment). „Mikor indulunk a hegyekbe, Apu?” kérdeztük Noémivel együtt. „A hátizsákokat bepakolom és már indulhatunk is!” válaszolta ő és már csomagol is az útra.
Hamar elindultunk és autóztunk a napsütésben a Börzsöny felé. Már sokszor játszottuk otthon, hogy elmegyünk kirándulni, sátorozni Noémivel, de ma ez már igazi sátorozás lesz Apuval! Előbb Diósjenőn még kerestünk egy cukrászdát, hogy fagyizhassunk – egy kis utcában Apuci talált is egyet. Kevés féle fagyi volt kapható, de citrom volt, Noémi azt választotta én pedig mint mindig követtem nővérem döntését. Persze nem is én lettem volna, ha a második nyalás után el nem botlottam volna a cukrászda kertjében és a szinte ép gombóc fagyi a földre ne esett volna. Apu így visszament magának kávéért és nekünk hozni fincsi sütiket, amiből Noémi is kért kóstolót. Amikor Noémi befalta a fagyiját, visszaültünk az autóba és most már tényleg a hegyek közé mentünk.
Ez már a fák, állatok birodalma! Kíváncsian kukucskáltunk ki a kocsi ablakán és kutattunk Apuval együtt esti táborhely után. Egy fahíd előtt kis földút vezetett hegyre fel, ott leálltunk egy kicsit és körbe sétáltunk. Először egy kis tavacskára leltünk, amit (ahogy Noémi mondta) békanyál borított (de inkább bele sem gondolok, hogy mennyi béka kell ennyi nyálhoz…), aztán meredek hegyoldalban kis kőből épített forrás is csordogált, amihez felmásztunk. Mégis Apu szerint sátorozni nem az igazi ez a hely – és nekünk sem tetszett annyira, hogy itt töltsük az estét. Úgyhogy tovább autóztunk és Királyházát elhagyva (kérdeztük is : itt lakott a király?), ahol legelésző lovacskákat is láttunk az út mellett, már hosszan a Kemence patak mellett haladtunk. Tetszett nekünk nagyon ez a patak, úgyhogy nagyon megörültünk, amikor Apuci újra megállt az autóval és most már tényleg szép rétre leltünk! Mondtuk is azonnal, amikor kiléptünk a fűre, hogy táborozzunk itt!
Faház a rét egyik szélén, nagy gazban arrébb egy másik – egyik sincs igazán jó állapotban.
Padok, asztalok fából, tűzrakók kőből. De ami a legfontosabb: a lábunk alatt csörgedezik a patak! Szaladtunk is azonnal Noémivel a partjára és máris dobáltuk a kavicsokat (mit kavicsokat? Köveket!) a vízbe és kacagtunk, ahogy azok nagyokat csobbantak. Felfedeztünk egy kis „szigetet” is a patak közepén, ahová be is merészkedtünk mindketten és hívtuk Apucit is. Csoda jó játék ez! Azért a sok ugrálás közben egyszer véletlenül sikerült belelépnem a patak vizébe, de szerencsére nem ázott el nagyon a cipőm. Visszamásztunk a meredek hegyoldalon a rétre (na itt hányszor huppantam még el az este folyamán!) ahol egy forrást is találtunk. Hogy annak milyen hideg volt a vize! Hidegebb, mint a pataké, pedig az is igazán hűvös volt. Ide azért visszajártunk még többször, hiszen két oldalon is csordogált belőle a víz és oda is köveket kellett dobálni, nomeg kezet is itt mostunk, amikor piszkosak lettünk.
Apu még egy kicsit lejjebb a tisztáson talált egy nagy kanyart a patakban, ahol nagyon mély és széles volt a víz. Ott nagyon sok időt töltöttünk kavics dobálással, amibe Apuci is beszállt. Az ő kövei csobbanták a legnagyobbakat, sőt még a sziklás hegyoldalra is feldobta azokat, ahonnét visszapottyantak a vízbe nagy hullámokat vetve. Ez nagyon tetszett mindkettőnknek. Egy nagy kidőlt fa keresztben feküdt a patakon, arra Apu felügyelete mellett és az ő segítségével kimásztunk mindannyian, onnét néztük a vizet, amiben helyenként ebihalakat is felfedezett Noémi.
Ideje volt már sátrat állítani, ami persze Apuci feladata volt. Addig mi Noémivel labdáztunk egy kicsit, de sajnos egyszer a kemény labda pont az arcomba pattant vissza a földről és orrba talált.
Noémire haragudtam, pedig ő nem is tehetett róla. A sátor hamarosan állt is, de megbeszéltük, hogy alvásig nem megyünk be, mert csak összekoszolnánk a piszkos cipőinkkel és utána hogy aludjunk benne a tiszta hálózsákokkal? Apu kis tüzet rakott az egyik kőből épített tűzrakóba és Noémi el is kezdett játszani a lángokkal – persze szülői felügyelettel. Aztán amikor már lángolt a botjának a vége, akkor Apu inkább elkérte tőle a botot és visszamentünk a patakpartra játszani – az a nekünk való! Rövid kavicsdobálás után visszatértünk Apuhoz és vacsorázni kezdtünk.
Noémi sütött egy nagy virslit magának és én is kaptam nyársat, amin egy másik virslit sütögettem én. Mellette még mindenféle finomságot ettünk, amit Apu az asztalra kipakolt. Kezdett sötétedni és az idő is hűlt, úgyhogy először felöltöztünk melegebb ruhákba, aztán mire besötétedett fogat mostunk, megmostuk a kezünket, arcunkat a hideg forrásvízben, majd bemásztunk a sátorba. Apuval még társasoztunk egy kicsit (a második körből én már kimaradtam, csak Noémi és Apuci játszották), aztán hálózsákjainkba bújtunk és betakaróztunk a meleg pokróccal is. Elemlámpáinkkal még sokat világítgattunk egymásra (ez is nagyon vicces játék!), aztán ideje lett volna elaludni – Noémi szeretett volna, míg én nem. Piszkáltam is sokáig. Apu a sátor előtt borozgatott a tűz mellett és krumplit sütött hamuban magának. Sokszor hívtuk őt apró-cseprő dolgok miatt, mígnem aztán be nem jött hozzánk aludni. Az egyetlen pelust, amit hoztunk nekem, sajnálatosan telekakiltam, amit nem is tudtam titokban tartani, mivel a sátrat belengte a szag, így mikor Apuci bejött egyből megérezte. A gond csupán az volt, hogy nem volt csere. Így Apuval megbeszéltük, hogy éjszaka nincs pisilés, csak akkor, ha felébresztem Aput és együtt megyünk majd ki az erdőbe. (és Apu másnap reggel büszke is volt rám, hogy tartottam a szavamat!) Még egy kicsit kacarásztunk a sötétben, de aztán szép csendben mindenki álomba szenderedett. Éjszaka még egyszer felébredtünk arra, hogy Apu kimegy a rétre egy kicsit, de egyből vissza is aludtunk.
Reggel furcsa mód én aludtam tovább (nem jellemző rám) – Noémi már korán felébredt Apucival és beszélgettek a sátorban. Aztán 7 óra körül felébredtem én is és elkezdtünk pakolni egy rövid játék után. Kint nagyon hideg volt – fáztunk mindketten Noémivel. Apu ezért beindította a kocsi motorját és befűtötte az utasteret. Mi ott ücsörögve reggeliztünk, amíg ő sátrat bontott és bepakolt a csomagtartóba.
Szomorú búcsút vettünk a szép táborhelyünktől, de megbeszéltük Apuval, hogy vissza fogunk ide jönni még. Innét a Cserhátba autóztunk Ősagárdra, ahol nemsokára Anyucival és barátokkal fogunk találkozni egy réten, ahol játszótér is van. Az a tervünk, hogy együtt kirándulunk kis barátainkkal és szülőkkel, amíg a faluban maradók bográcsban finom ebédet készítenek nekünk. Már igazán meleg volt, mire a Ősagárdra értünk és Apuval bementünk a helyi kiskocsmába, hogy neki kávét vegyünk és nekünk ropit, aztán kiültünk a padokra és majszolgattunk amíg Apuci megitta a kávéját. Hamarosan átmentünk a rétre, ahol először a játszótéren múlattuk az időt hármasban, majd találkoztunk egy barátságos cicával, akivel egészen addig játszottunk, amíg a többiek meg nem érkeztek. Anyucinak nagyon megörültünk és be is mutattuk neki a cicát, aki még egy ideig játszadozott velünk, aztán Pankáék anyukája Móni elkergette. Kicsit játszottunk még együtt, aztán kirándulni indultunk egy óriási rétre a hegyoldalon, amiről Apu már mesélt, hogy milyen szép. A faluban egy kicsit még sétáltam, de nemsokára felkértem magam Apu nyakába, úgyhogy egészen a magaslesig én ott utaztam. Még a falu határában találtunk akácfákat, amiről fürtökben téptük az akácvirágot, amit Apu megszerettetett velem nemrég. Divatot teremtettem ezzel, mert nemsokára a többiek is falták az akácvirágokat.
A magaslesig még az utolsó kaptatón Apu velem a nyakában versenyt futott Simivel, aztán fent szuszogtak egy nagyot és bevárták a többieket. Minden gyerek felkapaszkodott a lesre, de a tűző napon nagyon meleg kezdett lenni, úgyhogy lassan vissza is fordultunk és lesétáltunk a rotyogó bográcshoz és a lent maradt Apukákhoz. Lefelé úton helyet cseréltem Noémivel, aki engem váltott Apu nyakában én pedig Anyu kezét fogva sétálgattam vissza. A faluba érve a többiekhez már készen várt az ebéd minket és nagy falatozásba kezdtünk. Miután mindenki jól belakott, mi egy szomorúfűz árnyékába heveredtünk, az Apukák pedig a kiskocsmába sétáltak sörözgetni és megnézni a Forma 1-es futamot. Mire az véget ért, már mi is elfáradtunk és megbeszéltük, hogy néhányan átmegyünk Vácra fagyizni. Az autóban elszunyókáltunk Noémivel, de ez természetes, hiszen nagyon kifáradtunk a friss levegőn az elmúlt napokban…
Már alig várjuk a következő kirándulást és sátrazást Noémivel! Addig is erről álmodunk még sokáig. Ja, és nem féltem! Nóri baba
'09.05.15.
Izzó a lég, fejem töröm hová, s miként. Ekkor jő az hasznos gondolat mintegy megvilágosodásként: drótszamáron vágtatni Diósjenő falvából Závozon átal Királyházáig, s amonnét vissza. Robotot elhagyom hamar, s odahaza sebbel szekérbe hajítom drótszamaram, s már hajtok is Börzsöny hegyeibe legott.
Lelkem boldog – mi végett jövék, megkapom. Királyházán nem időzék (t’án csak kulacsom húzom), majd visszútra kapok. Annak látványa ellentétesen haladván is csodás! Az mi még véráramot gyorsít elébb Kemencze patakon elhagyván éles meredek Závoz felé fel, majd oromra felérvén hosszú meredek, mi onnét levezet. Azon drótszamár őrült lendületet kap, melynek gátat alig szabok, s ílymód’ ver szívem hevesen, minden kanyar előtt egyre vadabbul. Arczomnak rovarok hada csapódik, kenődve széjjel azon, s hagyván veres nyomot maguk után. Vad száguldást hirtelen eljövő csend követi, midőn falu határába visszaérvén nyeregből szállok alá, s izgatottságtól remegő lábaimon megállni próbálnék.
Madarak ricsaja fú ébresztőt nékem hajnalban. Hűs a reggel, soká’ pihegek hálóhelyemen meleg zsákomban. Gondolatim rendezgetem dél utánra, midőn lyeányaimmal együtt Börzsöny hegyeibe menénk majdan amott éjszakázni – s mily’ nagy szó is ez Nórikának, kinek ez lészen majd első ily’ kalandok sorában!
Sűrű felhők mögül nap hiába próbál előtörni. Lábra állok, s mit tapasztalok, bíztató lészen : bal lábam nagyot pihent. Zsákomból kenyér, s kolbász, nomeg új hagyma kerül terítékre, s midőn reggeliként falom azokat, kopogó hang hallik. Ablakhoz lépve úton, s tetőn cseppek láccanak, mik lassan megszínezik a tájat – esik. Korai indulásom gondolatát elseprem, bevárom inkább míg elvonul e vihar. Otthonról üzenet jöve: 9 óra magasságában család, s barátok csemetékkel útra kelnek nyomomban, s t’án Szécsénke előtt szekérúton beérnek engemet. 
