2014. Január 24.
No, sikerült addig túráznunk, míg a sör végül kihozta
mindenkiből a demokratát. Ádámot leszámítva… pedig ivott ő is rendesen, de az
ideológiák úgy tűnik függetlenek az elfogyasztott alkoholmennyiségtől.
Az addig vezető út sárral volt kikövezve. Jöhetett volna
korábban is a fagy, de minthogy nem tette, így Királyréttől egészen Kóspallag
határáig (és legfőképp’ ott) kitartóan kerülgettük a pár nappal ezelőtti
csapadék és az erdőgazdálkodás járművei által előidézett dagonyákat. Az út
gyakorlatilag végig dózer úton vezet, már amennyiben az ember a zöld sáv jelzését
követi. Meglepő módon a sötétben egyszer sem tudtuk elvéteni a helyes utat –
nem úgy fényes nappal visszafelé.
Szabolcs, Ádám és szerénytelenségem a műholdak által
támogatott adatokat szolgáltató technika adatai alapján az előre eltervezett 1
óra menetidő alatt teljesítette a távot, elenyésző szintkülönbségek
bevonásával. A kellemes meleget nyújtó menedékbe lépve, az elmúlt métereken bakancsainkra
szedett sárdarabokat módszeresen hagytuk magunk után a turistaházban, egészen a
sörcsapig, mert ott lelkesen egy helyben kezdtünk toporogni. Nem lehet
panaszunk a félpanziós ellátás első részletére, minthogy az elébünk tálalt
rántott hús rizskörettel és káposztasalátával fenséges volt. Egyre sörgőzösebb
kacagásaink és szűnni nem akaró rendeléseink átmeneti maradásra késztették az
amúgy már zárásra készülő teltkarcsú személyzetet, ám bátortalanul
kinyilvánított távozásra irányuló szándékai akkor omlottak véglegesen össze,
amikor a hegyek felől közeledő fényár mögül Balázs is előbukkant és sablonosan
lezavart baráti üdvözlést követően riadt hangon sörért kiáltott.
Korábbi sportosnak mondható aktív testmozgásunk által
előidézett zsírégetésünk eredményeit vidám sörözgetéssel annuláltuk, de emiatt
jelentkező szégyenérzetet egyikünk tekintetében sem véltem felfedezni.
Elfoglalva végső szállásunkat előbb magozott fekete olivabogyót és sajtot
vettünk magunkhoz, majd jelen korunk politikai eseményeit taglaló eszmecsere
kezdődött, melynek hallgatása során barátaim lenyűgöztek átfogó tudásukkal, így
bambán mosolyogva tátottam a számat hosszú perceken keresztül az érkező
információhalom befogadására.
Aztán valami történhetett, mert arra ébredtem, hogy
pirkad.
Miután a reggeli ébredést elősegítő becsületsértéseket
megeresztettük egymás irányába, s az arra érkező reakciók már mindannyiunk
szellemi éledezését bizonyították, rávetettük magunkat az étkezőben feltálalt
szerénynek bizonyuló reggelire, mely azonban elengedhetetlenül szükséges volt.
A teltkarcsú és roppant előzékeny személyzet rokonsága is feltűnt egy
pillanatra, jelenlétükkel nyújtva élő cáfolatot arra, hogy a magyar nők
mindegyike szép.
A visszaút már járhatóbbnak bizonyult az éjszakai fagynak
hála. Ahogy Balázs is roppant találóan megjegyezte; ezen az úton csak tartós
fagy, avagy hosszantartó száraz időszak után hajlandó újra végigmenni. A
megteendő szakasz egyetlen igazán járható részét egy tétova elkalandozásnak
köszönhetően kihagytuk, fellelve a környék egyetlen faggyal is dacoló
vizes-saras útját. Mindazonáltal dőreség lenne egyértelműen kijelenteni, hogy a
megtett út ne lett volna magával ragadóan szép. Az érzékekre gyakorolt hatása
persze leginkább a világosban volt igazán emlékezetes…
