Ki kíváncsi vagyon nagy tanítók örök emlékéről, s azok mikéntjéről, úgy ne legyen rest ehelyütt olvasni mi érdekes:

http://comment.blog.hu/2008/11/16/sorozatklasszikusok_masfelmillio_lepes_magyarorszagon

http://comment.blog.hu/2008/11/18/sorozatklasszikusok_masfelmillio_lepes_magyarorszagon_1#more762599

http://comment.blog.hu/2008/11/23/sorozatklasszikusok_masfelmillio_lepes_magyarorszagon_2

Ipolytölgyes (Börzsöny)

'08.11.14.

Alig ereszkedé alant a nap, Máté társam a bakon (Őmiatta sernek illatja lengi bé a szekeret), hogy együtt érjünk elsőnek erdei lakba, annak kemenczéjét befűtendő.

Ipolytölgyes falva kellemes hűvössel várja a barátokat, melynek határában, Börzsöny hegyeinek oldalában kicsiny présház, hol szállást lelünk ezéjre. Ház megett fejsze csattog kezünkben, hasad a rönk, pattog a kéreg, s alig múlának percek, hogy esmét ropog a tűz az kemenczében. Ekkoron toppana házba Kálmán, s Ádám, kiket nem sokkal Guba követ - így lészen együtt a csapat.

Korcsma hí, s mink estebédet félredobván lámpást ragadunk, hogy setétben botorkáljunk vissza kereszteződésbe, melynek sarkában betérő vár. "Jóember, ne sajnáld utazótól a frissen habzó sert, de hozzá gazdagon follyék jóféle párlat poharinkba!" Megbecsült itt, ki betéved - asztalhoz telepedvén múlatjuk az időt, megismervén Ipolytölgyes falvának néhány lakóját, s azok jókedélyét. Közelg' az éj, mikoron szedelőzködünk, s csillagok fényénél lépdelünk vissza erdő szélére, házunkban falatokra kapni. Kemencze búbjának mentén vaslapok közt helyet csinál ötösünk húsos és zsíros szalonnáknak, hogy zsírjukat veszejtsük karéjra, majd jól átsülve hagymával együk. Éjfél még nincs, midőn teli hassal álomra hajtom fejem, ám barátim hajnalig élcelődnek, adomálnak - néha hangra riadok; kacaj szóla asztal mellől, avagy ser nyílik. Vidám az éj!

'08.11.15.

Vásár napja előtt eggyel korai az ébredésem. Barátim élénk hangon adák ki magukból álmuk - horkolásuk éberen tart. Bakancsra vágyom, hát hajnal még, midőn éledő dombokra, hegyekbe hágok. Nem lépdelek soká, mikoron már falu messze alant megettem, jómagam pedig élvezem e csendet itten, s figyelem minden neszt, hátha erdei vadat takar az. Magaslaton les, mi vonz, ám mielőtt elérném azt, cserjés zörren, vad ugrik ki - be szép őz, mi lohol tova. De dombon szemközt, bokrok közt megálla, s kíváncsin visszatekint ... engem néz. Félnie mitől nincsen, hisz' bántani nem szándékozám én sosem erdei lényeket. Így telik el fertály óra is, hogy ő bámula engemet, én intek néki a távolba, míg fák lombjai végett egymást szem elől nem veszejtjük. Avartól zajos a léptem, bogáncstól gazdag pantallóm, de még kalpagomon is lelek azt! Már felsejlik elibém Nagybörzsöny falvának ódon templomtornya, midőn ösvényem elágaz, s én visszatérőn dönték.

Vidám napsütésben Máté fogad ház előtt padon ülvén, s ösztönöz korcsmába betérni. Nosza, válasszuk utunk faluba vezető csapáson, míg jóbarátok hortyogának! Ottan minket megismernek, s elevenednek éji gegek, mókázik a csapos. Frissítő a reggeli ser, így várjuk bé családink. Fogat jöve, melyről Máté Ágotája ugra ölébe, nékem kis családom tevé ugyanezt - mily öröm is ez! Együtt megy vissza házhoz mind, hol már íj feszüle Guba kezibe', s annak vesszeje szeli a levegőt, hogy éles csattanással érjen célba. Komoly e móka, de sorban a csapat, s ki teheti (nem gyermek már) kezébe ragadá íjat, s próbát tevé. Kacaj, s móka ered ebből, de élvezi, ki próbálja. Jőnek közben csemeték, s asszonyok, így gyűl össze sok barát - gyermekek szaladnak, követ vetének, fűben meghemperegnek. Ezidőben Apák kezében dolgoz a fejsze, s szeli a kövér rönköt, hisz' bogrács alatt tűznek égnie kell hamar, ott rotyogjon finom étek! Míg ők főznek, addig sokunk rétre vonul gyermekekkel. Nórika soká talpon nem bír, így falu határán nyakamba kéri magát. Ottan szundítá perceket Apja nyakában, fejét fejemre hajtva, kezét kezemben nyugtatva. Megettünk fut a sok apró, élvezik novembernek napját, mi ily' jótékony máma. Jobbon szántó, balon hol erdő sűrűje, hol bokrokon som - de mennyi! Som megett, dombon fent kökény kéklik erősen - oda mostan fel nem hágunk, t'án az úton vissza. Léptink ódon romokhoz közelednek, de mink azelőtt erdő szélén dombra kapaszkodunk, csodálni a távolt lesnek öléből, hová (kérdés nem lehet) gyermekink érnek először. Fentről int le ahány, társuk ottan csak Vera, ki figyelé' léptik. Lejőve picinyek őszi fűben, s avarban hemperegnek, élvezve természet közelét.

Szántón átal rövid az út. Ösvény nincs, falu irányában taposunk darabon, mígnem utunk széles csapás keresztezi, s mink visszatérünk járt útra. Ház előtt barátok falatozának; készen az étek! Paprikás krumpli - szereti mind; dícsérik Gubát, s Mátét.

Barátból nem elég; Zsoltiék is érkezének, felvidítva fáradt csapatot. Kanalat, s tányért ragadnak, közibénk ülnek, s falatoznak mivelünk.

Teli a gyomor, menni készen faluba vonulunk, hol gyermekeknek rét, s ott sok nékik kedves játék. Ott telik kis idő, majd Ipolytölgyes határában gyűlünk esmét, hol Galovics Tamás vendéglátónk cseppet, ki gyermekeket állatok közé invitál; szökell ottan kecske, béget birka, ugrik a nyúl, s reppen a galamb. Kicsiny emberek szája tátva, örülnek mit látnak, simítnak mit érnek. Macska, s eb rohan elibénk, cikáz köztünk - megunhatatlan ez gyermeki léleknek!

Búcsút intünk jóbarátnak, s több hazatér, vélem házhoz alig néhány. Lányim, s Vera búcsúcsókra feljő, de szekér már várja őket, s alig 6, midőn magányomban maradok. Hiányzik mostan mind, ki itt vót, de főként a család. Fát aprítok ház megett, melyből tűz lészen kemenczében hamar, s fűté esmét a lakot. Esti étekhez szalonnát vagdalok, hozzá hagymát bőven.

Így telé csendben az est, mi fordul éjbe, s engem az könyvvel kézben ér. Könyv zuhan kézből, s álom ragadá magával, s így hortyogom fel az erdei csendet...

'08.11.16.

De hol a hajnali nap?! Emeleti szobám miért setét még nyóczkor, mikor ide fénynek kéne ömlenie? Köd borul Börzsöny-i dombokra, hegyekre, s azon átal fény alig jöve.

Halnak máját kenem karéjra, az vagyon reggeli étek. Ebből meríték erőt, hogy vándoroljak könnyűt hegyekbe fel.

Szomorú e setét még ily' reggelen. Hazug ki mondja, hogy színtelen lészen késő őszi táj, hisz' vagyon itt szín sok: somnak verese, kökénynek kékje (mily' rengeteg!), s hullott levél sok féle színje mind színez tájat. Póknak hálóján mély felhő csapódván, így látható távolból.
Gömbölyű-kő oldalában forrás, azt feladatom meglelni a párás sűrűben. Szántó mentén visz soká' út, majd dombtetőn jobbra tér, minek túlvégén erdő. Oda visz utam, mi ösvénnyé szűkül. Fákról reám hull elszáradt levél, talpam alatt társi zizegnek. Réten átal menvén lesre felhágva esmét Nagybörzsöny falva láccik elibém. Csodálom azt perczeket, majd esmét hulló lombok közé térek, hol hamar meglelem ösvényem, mi forráshoz visz. Nehéz a menet néhol, hisz' van hol térdig süpped vándor a sárba ... ha belehág. Botomra támaszkodván térek ki pocsolyák elől, s így érek kanyarhoz, minek oldalában csermely ered. Elértem hát: de csalódás ez forrás, víz abban alig. Friss erdei légből szívom tele tüdőm, s visszautat veszek.
Rétre érvén új társakra lelek: két őz riad alig tőlem. Félve fut a két társ tisztes távol, honnét kíváncsin tekintének reám. Élvezem ittlétük, néha feléjük mosolyt küldök, így lépdelek alant falum felé. Nem sok vár itten, így pakkom ragadom, s családomhoz visszatérek. Utam Nagymaros városán visz keresztül, hol finom falatokért Édeskében megállok, de onnét hazatérek már, hol leányim, s asszonyom vár reám.

Só hegy (Börzsöny)

2008. november 2.

Pára üle falvunk felett e reggelen, midőn ígéretemnek eleget tennem muszáj, hisz gyermekek, s szüleik várák, hogy vezessem azokat Só hegynek tetejire, Börzsönynek szívébe. Szívemen félsz, hátha komor fellegek takarák majdan kilátásunk fentről, s élmény nem lesz oly' csodás. Pediglen rálátni tiszta időben onnét Dunának kanyarulatára Vác városa alatt, Esztergom, Nagymaros városi mentén szintúgy.
Ki jő vélünk az házunknak portáján veré félre harangot, jelezvén itt létét. Sokasodunk, jó ezt megélni : kíváncsik szépre, mit ígérék minapon. Nékem sokadik utam ez oda, hol már éjszakákat tölték vala Ádámmal téli éjen, de enyáron Noémi leányommal is csillagokkal takarózván, s esmerém szépet, mit eléjük tárni szánok.

Napfény törj elő, s mutasd legszebb orcád Börzsöny!

Vácott tűne elő elsőként felhők mögül a nap, s onnét már fényében úszunk Kóspallag fölé, hol szekerink elhagyánk, s lábra kapván bízzák reám magam mindahányan.

Gyermekink, mint mink: hol van az már, midőn alkalmazkodánk őhozzájuk, s léptink lassítván bevárjuk őket - nékünk feladat futó csemeték megett lépdelnünk sebesen. Mily ügyesek: látván jeleket fáknak törzsin ők mutaták utunk; helyes ösvényen járunk!
Ám jelzésből új születik, s némely eddigi zöldön tovább futá, ám harsan a szó sűrűbe: visszatérni e csapáshoz, honnét sárga jelen mennünk kell tova, s fel! Lépés lassula, lélegzet sűrűbb. Sűrű fáknak ágai is, mik elől kitérnünk muszáj, s van hol feladat nem beakadni. Ricsi bácsi hátán csemete, kinek lábon kell tennie távot, hisz fára fennakadna Apja nyakában.

Midőn erdő ritkulni kész, s száraz fák halomba rakva jobbunkon, már balon felviláglik Só hegy kicsiny mellékcsúcsa, s annak szép tisztása, mi vendéglátónk máma.

Felhők alig, azok is csak azért, hogy ég kékjét fehérrel vegyítse. Csodaszép mi elibénk terüle: bámul ám mostan nagy, s kicsiny, ki eleddig ily' csodát nem látá emitten. Ister felett még pára üle, de Börzsöny hegyi felett ellátni messzi, s rálátánk Pilis csúcsaira, Visegrád várhegyére - csoda mit látánk!

Reggel harmata még üle fának kérgén, de Apukáknak nem kihívás ropogó tüzet építeni hamar. Pattog a jótékony láng, kora őszi langyot meleggé téve mentén. Sok apró ember szorgos; tüdejükből lélegzének nagyokat parázsra, lángot szítni.

Hívó szó hallik Anyáktól, kik csemetéket magukkal híva alant rétre viszi mind, hol les, vadetető, kicsiny tó a vadaknak mi látni való, s emigyen megtekintendő.
Nem kell sok, s fentről intünk alant, hol sikoly hallik - minket üdvözöl a sokaság. Apák sörre kapnak, így várják vissza szerettiket.

Órának fele telik, mire hiányzók visszatérnek közibénk - ekkoron első szalonnák nyárson, lángon forognak, s illat szálla messzi onnét. Máté burgonyát vet parázsba, annak illatja is jó lészen. Mindez csemetéket is sütésre ingerel, kézbe kapva nékik nyesett nyársat, s büszkén forgatá mind a kolbászt, szalonnát, miegyebet, mi nékik ebéd lészen hamar. Ez lesz kiadós étek, de jóllakik szülő is, ki vélük égeti tűz felett sok finomat.

Evést játék követ: sok kicsiny ember fut-szalad, derékaljon hadakozik pajkosan: kacag, nevet élvezvén ittlétük. Panka reked cserjésben, hol öltözete, s tüskék rabja rövid időn átal, de meglelék őtet szüleik, így nem tart soká riadalom, mit hiánya kiváltott vala. Apjának megmérettetése lészen pályán nemsoká', így ők mielőttünk távozának, szomorún, s irigyen intve vissza mielőtt erdő oszlopos törzsi közé eltűne négyesük.

Nem is oly' soká mi is indulni készen vetünk köveket hamvadó parázsra, megóva annak tova terjedtét tisztás füvén.

Úton vissza sok fáradhatatlan kicsiny futá tovább, mintha nem is órák óta levének talpon erdőnek friss levegőjén - lesz még ebből mély álom hamarost!

Megemlékezvén e szép napról, bizton lehetek szócsöve vélünk tartó sokadalomnak: gyönyörű vót e nap, s bízzuk; lesz még ily' nem egy!