'09.08.28.Tekintettel a honi meteorológiai szolgálat alaptalannak bizonyuló riogatásaira, eltervezett csillagokkal takarózós nagy-koppányi túránkat módosítottuk a naszályi kisházhoz. A hely ismerős - változatosságra vágyva terveztük egy számunkra ezidáig ismeretlen hegyvidék meglátogatását, ám gyáván fejet hajtva időjósaink vaktába lövöldözős előrejelzéseinek mi behódolva a bőrig ázás lehetőségének vízióitól, inkább a faház biztonságos védelmét választottuk.
A kosdi kiskocsma cégére alatt szárazon elhaladni képtelenség – gyengeségünk jeleként csapolt sör/alma
pálinka/kávé kombóval nyitottuk túránkat. A félórás napon pihengetés már előrevetítette a fejlámpás célbaérést, ami bő másfél órával indulásunk után realizálódott is. Fontosnak éreztük Ádámmal, hogy Francinak is megmutassuk a lemenő nap erőtlenségének dunakanyari homályát a Látó hegyről, (amennyiben a fent megismert vaddisznó család olvassa a blog bejegyzésemet, ezúton üzenem nekik a többiek nevében is, hogy nem állt szándékunkban vacsorára tálalni őket) így ez után a kitérő után érkeztünk meg a vaksötétben, szeretett erdei tisztásunkhoz.
Kedvenc Gábor kollégám által nyaralásból hozott horvát bort kortyolgatva
aprítottuk a fát a tűzhöz, ami az izzadt pólók szárazra cserélését követő perceken belül már vidáman pattogott is megvilágítva nekünk az egész tisztást és környékét. Dőreség lenne részletekben elmerülve taglalni az ott elhangzottakat, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy azok egyértelműen a jókedvünket szolgálták, hasonlóképpen a tűz felett sült padlizsán, szalonna, kolbász… miegyéb, s legvégül a szokásos hamuban sült krumpli.
Bőven átlendültünk az éjfélen, mire hálózsákjainkba menekültünk az éjszakai meleg és a bogárinvázió elől, hogy ütemes hortyogásunkkal ijesszük el magunktól a portyázó fenevadakat…
’09.08.29.
Még egy ilyen bőrövem se lesz többet! Annak idején Szicíliában vettem és nagyon szerettem. Ezidáig nem volt semmi, ami kikezdte volna az olasz minőséget, mígnem egy 2009. augusztus végi hajnalon a Cserhát erdeiben, a fejemtől alig fél méterre, a bakancsomon elhelyezett nadrágomból kirágta valami rágcsáló. Kívánom neki, hogy úgy végezze, mint az éjszakai lakomája! Vagy vacsoraként, vagy bőrövként – nekem mindegy!
Begyógyult tekintetekkel pakolunk össze, miközben az éjszakára előirányzott hidegfront első szellői borzolják hajkoronánkat – különös tekintettel Ádámét. Eseménytelen, ám társalgós ereszkedésünket szokás szerint Kosd-ig a kiskocsma hűsében zárjuk, ahol alkoholmentes beszélgetésünket egy fejszével és vérző kézzel érkező szalonspicces helybéli teszi színesebbé. És elkezdődik a hétvégénk…
A kosdi kiskocsma cégére alatt szárazon elhaladni képtelenség – gyengeségünk jeleként csapolt sör/alma
pálinka/kávé kombóval nyitottuk túránkat. A félórás napon pihengetés már előrevetítette a fejlámpás célbaérést, ami bő másfél órával indulásunk után realizálódott is. Fontosnak éreztük Ádámmal, hogy Francinak is megmutassuk a lemenő nap erőtlenségének dunakanyari homályát a Látó hegyről, (amennyiben a fent megismert vaddisznó család olvassa a blog bejegyzésemet, ezúton üzenem nekik a többiek nevében is, hogy nem állt szándékunkban vacsorára tálalni őket) így ez után a kitérő után érkeztünk meg a vaksötétben, szeretett erdei tisztásunkhoz.Kedvenc Gábor kollégám által nyaralásból hozott horvát bort kortyolgatva
aprítottuk a fát a tűzhöz, ami az izzadt pólók szárazra cserélését követő perceken belül már vidáman pattogott is megvilágítva nekünk az egész tisztást és környékét. Dőreség lenne részletekben elmerülve taglalni az ott elhangzottakat, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy azok egyértelműen a jókedvünket szolgálták, hasonlóképpen a tűz felett sült padlizsán, szalonna, kolbász… miegyéb, s legvégül a szokásos hamuban sült krumpli.Bőven átlendültünk az éjfélen, mire hálózsákjainkba menekültünk az éjszakai meleg és a bogárinvázió elől, hogy ütemes hortyogásunkkal ijesszük el magunktól a portyázó fenevadakat…
’09.08.29.
Még egy ilyen bőrövem se lesz többet! Annak idején Szicíliában vettem és nagyon szerettem. Ezidáig nem volt semmi, ami kikezdte volna az olasz minőséget, mígnem egy 2009. augusztus végi hajnalon a Cserhát erdeiben, a fejemtől alig fél méterre, a bakancsomon elhelyezett nadrágomból kirágta valami rágcsáló. Kívánom neki, hogy úgy végezze, mint az éjszakai lakomája! Vagy vacsoraként, vagy bőrövként – nekem mindegy!
Begyógyult tekintetekkel pakolunk össze, miközben az éjszakára előirányzott hidegfront első szellői borzolják hajkoronánkat – különös tekintettel Ádámét. Eseménytelen, ám társalgós ereszkedésünket szokás szerint Kosd-ig a kiskocsma hűsében zárjuk, ahol alkoholmentes beszélgetésünket egy fejszével és vérző kézzel érkező szalonspicces helybéli teszi színesebbé. És elkezdődik a hétvégénk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése