2008. november 17., hétfő

Ipolytölgyes (Börzsöny)


'08.11.14.

Alig ereszkedé alant a nap, Máté társam a bakon (Őmiatta sernek illatja lengi bé a szekeret), hogy együtt érjünk elsőnek erdei lakba, annak kemenczéjét befűtendő.
Ipolytölgyes falva kellemes hűvössel várja a barátokat, melynek határában, Börzsöny hegyeinek oldalában kicsiny présház, hol szállást lelünk ezéjre. Ház megett fejsze csattog kezünkben, hasad a rönk, pattog a kéreg, s alig múlának percek, hogy esmét ropog a tűz az kemenczében. Ekkoron toppana házba Kálmán, s Ádám, kiket nem sokkal Guba követ - így lészen együtt a csapat.
Korcsma hí, s mink estebédet félredobván lámpást ragadunk, hogy setétben botorkáljunk vissza kereszteződésbe, melynek sarkában betérő vár. "Jóember, ne sajnáld utazótól a frissen habzó sert, de hozzá gazdagon follyék jóféle párlat poharinkba!" Megbecsült itt, ki betéved - asztalhoz telepedvén múlatjuk az időt, megismervén Ipolytölgyes falvának néhány lakóját, s azok jókedélyét. Közelg' az éj, mikoron szedelőzködünk, s csillagok fényénél lépdelünk vissza erdő szélére, házunkban falatokra kapni. Kemencze búbjának mentén vaslapok közt helyet csinál ötösünk húsos és zsíros szalonnáknak, hogy zsírjukat veszejtsük karéjra, majd jól átsülve hagymával együk. Éjfél még nincs, midőn teli hassal álomra hajtom fejem, ám barátim hajnalig élcelődnek, adomálnak - néha hangra riadok; kacaj szóla asztal mellől, avagy ser nyílik. Vidám az éj!

'08.11.15.

Vásár napja előtt eggyel korai az ébredésem. Barátim élénk hangon adák ki magukból álmuk - horkolásuk éberen tart. Bakancsra vágyom, hát hajnal még, midőn éledő dombokra, hegyekbe hágok. Nem lépdelek soká, mikoron már falu messze alant megettem, jómagam pedig élvezem e csendet itten, s figyelem minden neszt, hátha erdei vadat takar az. Magaslaton les, mi vonz, ám mielőtt elérném azt, cserjés zörren, vad ugrik ki - be szép őz, mi lohol tova. De dombon szemközt, bokrok közt megálla, s kíváncsin visszatekint ... engem néz. Félnie mitől nincsen, hisz' bántani nem szándékozám én sosem erdei lényeket. Így telik el fertály óra is, hogy ő bámula engemet, én intek néki a távolba, míg fák lombjai végett egymást szem elől nem veszejtjük. Avartól zajos a léptem, bogáncstól gazdag pantallóm, de még kalpagomon is lelek azt! Már felsejlik elibém Nagybörzsöny falvának ódon templomtornya, midőn ösvényem elágaz, s én visszatérőn dönték.

Vidám napsütésben Máté fogad ház előtt padon ülvén, s ösztönöz korcsmába betérni. Nosza, válasszuk utunk faluba vezető csapáson, míg jóbarátok hortyogának! Ottan minket megismernek, s elevenednek éji gegek, mókázik a csapos. Frissítő a reggeli ser, így várjuk bé családink. Fogat jöve, melyről Máté Ágotája ugra ölébe, nékem kis családom tevé ugyanezt - mily öröm is ez! Együtt megy vissza házhoz mind, hol már íj feszüle Guba kezibe', s annak vesszeje szeli a levegőt, hogy éles csattanással érjen célba. Komoly e móka, de sorban a csapat, s ki teheti (nem gyermek már) kezébe ragadá íjat, s próbát tevé. Kacaj, s móka ered ebből, de élvezi, ki próbálja. Jőnek közben csemeték, s asszonyok, így gyűl össze sok barát - gyermekek szaladnak, követ vetének, fűben meghemperegnek. Ezidőben Apák kezében dolgoz a fejsze, s szeli a kövér rönköt, hisz' bogrács alatt tűznek égnie kell hamar, ott rotyogjon finom étek! Míg ők főznek, addig sokunk rétre vonul gyermekekkel. Nórika soká talpon nem bír, így falu határán nyakamba kéri magát. Ottan szundítá perceket Apja nyakában, fejét fejemre hajtva, kezét kezemben nyugtatva. Megettünk fut a sok apró, élvezik novembernek napját, mi ily' jótékony máma. Jobbon szántó, balon hol erdő sűrűje, hol bokrokon som - de mennyi! Som megett, dombon fent kökény kéklik erősen - oda mostan fel nem hágunk, t'án az úton vissza. Léptink ódon romokhoz közelednek, de mink azelőtt erdő szélén dombra kapaszkodunk, csodálni a távolt lesnek öléből, hová (kérdés nem lehet) gyermekink érnek először. Fentről int le ahány, társuk ottan csak Vera, ki figyelé' léptik. Lejőve picinyek őszi fűben, s avarban hemperegnek, élvezve természet közelét.
Szántón átal rövid az út. Ösvény nincs, falu irányában taposunk darabon, mígnem utunk széles csapás keresztezi, s mink visszatérünk járt útra. Ház előtt barátok falatozának; készen az étek! Paprikás krumpli - szereti mind; dícsérik Gubát, s Mátét.
Barátból nem elég; Zsoltiék is érkezének, felvidítva fáradt csapatot. Kanalat, s tányért ragadnak, közibénk ülnek, s falatoznak mivelünk.
Teli a gyomor, menni készen faluba vonulunk, hol gyermekeknek rét, s ott sok nékik kedves játék. Ott telik kis idő, majd Ipolytölgyes határában gyűlünk esmét, hol Galovics Tamás vendéglátónk cseppet, ki gyermekeket állatok közé invitál; szökell ottan kecske, béget birka, ugrik a nyúl, s reppen a galamb. Kicsiny emberek szája tátva, örülnek mit látnak, simítnak mit érnek. Macska, s eb rohan elibénk, cikáz köztünk - megunhatatlan ez gyermeki léleknek!
Búcsút intünk jóbarátnak, s több hazatér, vélem házhoz alig néhány. Lányim, s Vera búcsúcsókra feljő, de szekér már várja őket, s alig 6, midőn magányomban maradok. Hiányzik mostan mind, ki itt vót, de főként a család. Fát aprítok ház megett, melyből tűz lészen kemenczében hamar, s fűté esmét a lakot. Esti étekhez szalonnát vagdalok, hozzá hagymát bőven.
Így telé csendben az est, mi fordul éjbe, s engem az könyvvel kézben ér. Könyv zuhan kézből, s álom ragadá magával, s így hortyogom fel az erdei csendet...





'08.11.16.
De hol a hajnali nap?! Emeleti szobám miért setét még nyóczkor, mikor ide fénynek kéne ömlenie? Köd borul Börzsöny-i dombokra, hegyekre, s azon átal fény alig jöve.
Halnak máját kenem karéjra, az vagyon reggeli étek. Ebből meríték erőt, hogy vándoroljak könnyűt hegyekbe fel.
Szomorú e setét még ily' reggelen. Hazug ki mondja, hogy színtelen lészen késő őszi táj, hisz' vagyon itt szín sok: somnak verese, kökénynek kékje (mily' rengeteg!), s hullott levél sok féle színje mind színez tájat. Póknak hálóján mély felhő csapódván, így látható távolból.
Gömbölyű-kő oldalában forrás, azt feladatom meglelni a párás sűrűben. Szántó mentén visz soká' út, majd dombtetőn jobbra tér, minek túlvégén erdő. Oda visz utam, mi ösvénnyé szűkül. Fákról reám hull elszáradt levél, talpam alatt társi zizegnek. Réten átal menvén lesre felhágva esmét Nagybörzsöny falva láccik elibém. Csodálom azt perczeket, majd esmét hulló lombok közé térek, hol hamar meglelem ösvényem, mi forráshoz visz. Nehéz a menet néhol, hisz' van hol térdig süpped vándor a sárba ... ha belehág. Botomra támaszkodván térek ki pocsolyák elől, s így érek kanyarhoz, minek oldalában csermely ered. Elértem hát: de csalódás ez forrás, víz abban alig. Friss erdei légből szívom tele tüdőm, s visszautat veszek.
Rétre érvén új társakra lelek: két őz riad alig tőlem. Félve fut a két társ tisztes távol, honnét kíváncsin tekintének reám. Élvezem ittlétük, néha feléjük mosolyt küldök, így lépdelek alant falum felé. Nem sok vár itten, így pakkom ragadom, s családomhoz visszatérek. Utam Nagymaros városán visz keresztül, hol finom falatokért Édeskében megállok, de onnét hazatérek már, hol leányim, s asszonyom vár reám.

Nincsenek megjegyzések: