'09.03.21. Napnak ereje tavaszi, ám amint felhő takarja azt, úgy száll téli hűs esmét reánk. Kriszta, s Gábor társim e napon, feladatom hogy Kámor hegyét, s annak szépét nékik mutassam, s e 
márcziusi napot együtt élvezhessük legott. Vidáman lépdelénk mink mindahányan Börzsöny keleti lejtőin tova, óvatosan lépve egyre, hisz sárban vész a láb ha figyelem lankad. Emigyen menénk kaczagón első rétig, hol favágók szorgoskodnak, irtva mi eleddig erdő szépét adta vala. Egykoron virágos mező, mostan mély sárba vész, jobbunkon látvány elkeserít. Vágott rönkökön mászunk átal, midőn Gábor ád okot mosolyra – nadrágja ülepnél reped. Északnak fel vág csapás, hol még bő húsz perczig kaptatunk Kámor hegyének lábáig. Amonnan éles meredélyen kapaszkodik a vándor, de az, mit fent elibénk tár ez orom, az csoda, mit látni kell. Ezt mutatni valék emitt Borsod szülötteivel, Bükk ösvényinek tudóival, így midőn magasba érünk, s keletnek 
Cserhát lankái vonzzák tekintetünk, úgy pihegünk sziklák szélén csodálni e szépet. Enyhe szellő leng, s amint felhő úszik fölénk, nógat bennünket tova, hisz mozdulatlan ülve fázó e pihenő. Nincs t’án csak fertály óra felérni eminnen Kámor csúcsára, hová hóvirágok mezejében visz utunk. Sűrűbe vezetém társim, mutatni nékik sziklaüreget szakadék oldalában, hol elmúlott évben nem egyszer tábort lelénk más társimmal. Amott esmét csendes hegyi nyugalomban csodáljuk a tájat, mi elibénk vetüle, s e
gyütt nevetjük szót, mi arra méltó. Hegynek vissza újfent csattan a kaczaj, midőn két férfiember versenyre kél hegyormát elsőnek elérni, s azonközben esik, borul mind az avarba, s ágak közé. Alant, Kámor északi oldalában hófolt fehérlik, hová még letérünk t’án utósó ezévi havat látni, majd bejárt úton visszatérünk Diósjenő falvába.
Korgó gyomor fogadóra hív, így kis kitérővel Szendehelyre menénk, hogy ott bő lakomával zárjuk e szép napot. Fogadós itt nem sajnál megfáradt vándortól perkeltet, friss zöldet tűzön pirítva, disznónak húsát fatálon, s miegyebet mely elibénk terüle. Habzó serrel meglocsolva elégedetten dőlénk hanyatt székeinkben, s fogadjuk; lesz még ily’ máskoron is.
márcziusi napot együtt élvezhessük legott. Vidáman lépdelénk mink mindahányan Börzsöny keleti lejtőin tova, óvatosan lépve egyre, hisz sárban vész a láb ha figyelem lankad. Emigyen menénk kaczagón első rétig, hol favágók szorgoskodnak, irtva mi eleddig erdő szépét adta vala. Egykoron virágos mező, mostan mély sárba vész, jobbunkon látvány elkeserít. Vágott rönkökön mászunk átal, midőn Gábor ád okot mosolyra – nadrágja ülepnél reped. Északnak fel vág csapás, hol még bő húsz perczig kaptatunk Kámor hegyének lábáig. Amonnan éles meredélyen kapaszkodik a vándor, de az, mit fent elibénk tár ez orom, az csoda, mit látni kell. Ezt mutatni valék emitt Borsod szülötteivel, Bükk ösvényinek tudóival, így midőn magasba érünk, s keletnek 
Cserhát lankái vonzzák tekintetünk, úgy pihegünk sziklák szélén csodálni e szépet. Enyhe szellő leng, s amint felhő úszik fölénk, nógat bennünket tova, hisz mozdulatlan ülve fázó e pihenő. Nincs t’án csak fertály óra felérni eminnen Kámor csúcsára, hová hóvirágok mezejében visz utunk. Sűrűbe vezetém társim, mutatni nékik sziklaüreget szakadék oldalában, hol elmúlott évben nem egyszer tábort lelénk más társimmal. Amott esmét csendes hegyi nyugalomban csodáljuk a tájat, mi elibénk vetüle, s e
gyütt nevetjük szót, mi arra méltó. Hegynek vissza újfent csattan a kaczaj, midőn két férfiember versenyre kél hegyormát elsőnek elérni, s azonközben esik, borul mind az avarba, s ágak közé. Alant, Kámor északi oldalában hófolt fehérlik, hová még letérünk t’án utósó ezévi havat látni, majd bejárt úton visszatérünk Diósjenő falvába.Korgó gyomor fogadóra hív, így kis kitérővel Szendehelyre menénk, hogy ott bő lakomával zárjuk e szép napot. Fogadós itt nem sajnál megfáradt vándortól perkeltet, friss zöldet tűzön pirítva, disznónak húsát fatálon, s miegyebet mely elibénk terüle. Habzó serrel meglocsolva elégedetten dőlénk hanyatt székeinkben, s fogadjuk; lesz még ily’ máskoron is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése