Urasági-erdő (Cserhát)

’09.09.11.
A Katalinpuszta-i, árai tükrében kijelenthetően, a monopolhelyzetével közel sem visszaélő kiskocsma forgalma megdöbbentő: többszemélyes furgonok szállítják tömegével a munkahét szorgalmában megfáradt kétkezi munkások hadát, akik szégyentelenül ürítik frissen megdagadt tárcáikat a pultra, s kötelezőnek tekinthető folyamatos füstöléssel teszik elviselhetetlenné az egység légterét a hegyek frissességére vágyó vándoroknak. Ezért sörözünk mi Ádámmal a teraszon.
A felettünk egyre ritkuló felhők, meteorológusaink újabb téves prognózisát vetítik előre – s ismerve azok negatív tartalmát, csak örülni tudunk. Az ürességtől kongó parkolóban hagyjuk magára a kocsit, hogy a szeptember eleji ősz egyre rövidülő nappalaira való tekintettel, sietős igyekezettel próbáljuk még világosban elérni az Urasági-erdő határában megbúvó vadászházat, melynek fedett tornáca éji menedékünket szolgálja majd. A tavaszt idézően élénk-zöld gyepen, lila őszi kikericsekben pompázó Gyadai-réten áthaladva, fél 8 körül már vaksötétben érjük el az erdőt, ahol éppen mire a szemünk hozzászokna a fénytelenséghez, már el is érjük a mesés környezetben felhúzott kis házikót.
A rutinszerű mozdulatoknak hála, a kis téglákkal körberakott tűzrakóban rövidesen fényárt vet a ház környékére a pattogó máglya. Ádám a végletekig képes tökéletesíteni a természetjárást, illetve a szabadban történő alvást: egy friss beruházásának köszönhetően felül plüssel bevont gumimatraccal készül elkényeztetni magát ma a Cserhátban, figyelmen kívül hagyva a polifoam súlyához képest kb másfél kg-val megnövelt hátizsák össztömegét. Amíg ő a tüdejéből kiáramló levegőt egy apró szelepen keresztül a matracba vezeti, én a fél kg-s húsos szalonnámat helyezem előbb nyárs(ak)ra, majd a tűz mellé pirulni.
Mire a második üveg boros flaskát szabadítjuk parafa-zárjától, addigra sikerül igazán otthonos hangulatot teremteni magunknak.
Nem tudunk elsiklani a tény felett, hogy (és itt mindenféle személyes ellentét nélkül vagyok kénytelen ismét nevén említeni a hiba forrását) Aigner Szilárd komolyat rontott 2009. szeptember második heti előrejelzési-statisztikáin és annak hibahányadán. Az általa prognosztizált egyre élénkülő északi szél, valamint erőteljes felhősödés szórványos esőkkel, ránk csillagos éggel és szélcsenddel csapott le, melyet még éjfélkor is egy szál pólóban voltunk kénytelenek átvészelni.
Miután az etyeki és villányi boraink nem terhelték tovább az üvegeiket, valamint azt követően, hogy a rendelkezésünkre álló szalonna mennyiség elfogyasztását követően a parázsból a krumplit is a múlt idő –t, ill. –tt ragjaival ruháztuk fel, stabil vízszintes helyzetbe kerültünk és egyenletes, hajnalig tartó szuszogásba fogtunk…

’09.09.12.
A pirkadat csendbjébe éles hangok hasítanak: előbb egy szarvas bőg a nem túl távolban egy óriásit, majd ezt egy lőfegyver dörrenése követi – remélhetően a kettőnek nincs köze egymáshoz.
A napkelte fényei azt bizonyítják számunkra, hogy az éjszakai nyárias idő továbbra is kitart.
Másfél órás könnyű út vár ránk vissza a kocsiig, amit gazdagon átnedvesedett aljnövényzetben, csodaszép vidéken sikerül realizálnunk. Visszatérve a civilizációba, utunk egyenesen a kiskocsmába vezet, hogy egy-egy frissítő kávét követően családjainkhoz hazaérkezve kezdhessünk bele a hétvégénkbe.