2011. március 11.És végre hátat fordítottam a túramentes heteknek, hónapoknak...
...mely' állítást alátámasztandó túratársat ragadtam, aki már a hét folyamán több alkalommal is kifejezte eltántoríthatatlanságát a pénteki dagonyánsiklást illetően.
A kocsmaprogram Katalinpusztán, mint a gyalogútra történő ráhangolódás, megkerülhetetlen kitérő számunkra.
...mely' állítást alátámasztandó túratársat ragadtam, aki már a hét folyamán több alkalommal is kifejezte eltántoríthatatlanságát a pénteki dagonyánsiklást illetően.
A kocsmaprogram Katalinpusztán, mint a gyalogútra történő ráhangolódás, megkerülhetetlen kitérő számunkra.
Hiába hosszabbodnak a nappalok, március derekán délután 7 felé már vaksötét van. Balázs barlangi évei során sötétséghez szoktatott szemeivel fejlámpátlan denevérkedi magát bele a Cserhát alkonyába, míg én kezdetben még lustán próbálok lépést tartani vele. Robbanómotorral csupán a kivételesek által látogatható erdészeti úton kerülgetjük a téli fagyból felengedő talaj kiterjedt és elen
yészőbb pocsolyáit, következetesen keletnek haladva, mígnem az út élesen balra vág, hegynek fel. A Lósi-patak gázlóján egymást segítve csúszkálunk fel a mederfalon, melynek túlvégén tüskés bozótos követeli ki, hogy áthatoljunk rajta, így lelve fel a holdsarló és a csillagok megvilágította ösvényt, mi célunkhoz vezethet.
Az erdő csendjében megbúvó kis vadászház kellemes meglepetésekkel fogad bennünket: szakértő kezek még otthonosabbá varázsolták az odatévedő vándor számára a pihenőt. Új padok, asztal, több köbméter hasábfa, szép tűzrakó, a sütögetést komfortosabbá tevő tuskókkal. Zseniális semmittevéssel vonom ki magam a tűzrakás folyamatából, amely láthatóan Balázst mit sem zavarja. Arcátlan viselkedésem egy üveg Chateau de Montifaud megnyitásával leplezem, ami egyértelmű sikert arat.
A műanyag flakonos, ezidáig számunkra ismeretlen palóc sörfajták érdekes kontrasztként vetődnek a cognac mellé, ám tagadhatatlanul megszeretjük őket. A túra során megkezdett és egyre vidámabb témákat pedzegető eszmecsere tovább folytatódik a fokozatosan magasabbra kapó lángok mellett. Mire a chronometer éjfelet mutat, túl is vagyunk a szalonnasütésen, valamint a hozott italokon (vízből nem fogyott) - utóbbi megcsappanását igazolandó Balázs keserédes dalra kap, valamint visszatérő, mosolygós utalásokat tesz kialakult állapotára.
A lángok melletti meleg, attól eltávolodva erejét veszti; jómagam fagybiztos fekhelyre vágyódom, így aztán kábán kibontom hálózsákomat és fejet hajtok ébertelen tekintetem akarata előtt.
A szarvas valószínűleg azért táplál üvöltő haragot irányunkban, mert a forrás felé vezető ösvény közelében heverünk. Bosszantóan zavaró, ahogy hőzöng hajnali 7 óra előtt. Esélytelen, hogy lencsevégre kapjam: bár a köztünk lévő távolság roppant csekély, ám a hegyek felett felbukkanó nap pont az arcomba süt, ezzel gátolva meg a hozzám hasonló amatőrt az élvezhető felvétel elkészítésében. Mozgolódásomra peckesen felüget a hegyoldalra, ám onnét még perceken keresztül szórja felénk átkait. Aztán Balázs életjelet ad: monoton horkolása megszakad, majd nagyokat nyögve hernyószerű mozgásba kezd hálózsákjában. Elébb szégyelli az éjszakáról megörökölt állapotát, ám az idő múlásával bevallottan is büszke lesz rá.
Azért a reggeli csécsi szalonnámat éppen csak nyelvheggyel ízlelgeti. Ő még szít a tűzön egy kicsit, hogy azon néhány karika kolbászt sütögessen, aztán komótos mozdulatokkal összepakoljuk zsákjainkat és nekivágunk a visszaútnak.
Az erdő félhomályából a rétre érve már hőt ontó napsütésbe csöppenünk, ahol a talaj állapota bizonyítja számunkra, hogy fagypont felett maradt hajnalban is a hőmérséklet. Szorgosan gyűjtögetve bakancsainkra a sárrétegeket vonulunk a távolban elterülő Katalinpuszta irányába. A Naszály lábánál a végeláthatatlanba nyúló Gyadai-rét bármely' évszakban meseszép - most sincs ez másként. Minden lépés élvezet ezen a vidéken és minden megtett méter újabb és újabb látnivalóval kápráztat el bennünket. Balunkon a Naszály sasbérce, jobbra a Cserhát legnyugatibb lankái, szemben velünk pedig a Börzsöny vulkáni kúpjai terpeszkednek. A visszaút oroszlánrészén túl megpihenünk egy kicsit a napsütötte dagonyaparton, némi folyadékkal enyhítve szervezetünket merengve el a felettünk köröző vadászmadarak égi siklásán.
A sűrűben alig észrevehetően megbújó, mocsárra épített rönk-ösvény újabb csodavilágba vezet, amit bejárva már visszaoldalgunk az autóhoz.
Igazán kellemesen kezdődött hát az idei túraszezon!
yészőbb pocsolyáit, következetesen keletnek haladva, mígnem az út élesen balra vág, hegynek fel. A Lósi-patak gázlóján egymást segítve csúszkálunk fel a mederfalon, melynek túlvégén tüskés bozótos követeli ki, hogy áthatoljunk rajta, így lelve fel a holdsarló és a csillagok megvilágította ösvényt, mi célunkhoz vezethet.Az erdő csendjében megbúvó kis vadászház kellemes meglepetésekkel fogad bennünket: szakértő kezek még otthonosabbá varázsolták az odatévedő vándor számára a pihenőt. Új padok, asztal, több köbméter hasábfa, szép tűzrakó, a sütögetést komfortosabbá tevő tuskókkal. Zseniális semmittevéssel vonom ki magam a tűzrakás folyamatából, amely láthatóan Balázst mit sem zavarja. Arcátlan viselkedésem egy üveg Chateau de Montifaud megnyitásával leplezem, ami egyértelmű sikert arat.
A műanyag flakonos, ezidáig számunkra ismeretlen palóc sörfajták érdekes kontrasztként vetődnek a cognac mellé, ám tagadhatatlanul megszeretjük őket. A túra során megkezdett és egyre vidámabb témákat pedzegető eszmecsere tovább folytatódik a fokozatosan magasabbra kapó lángok mellett. Mire a chronometer éjfelet mutat, túl is vagyunk a szalonnasütésen, valamint a hozott italokon (vízből nem fogyott) - utóbbi megcsappanását igazolandó Balázs keserédes dalra kap, valamint visszatérő, mosolygós utalásokat tesz kialakult állapotára.A lángok melletti meleg, attól eltávolodva erejét veszti; jómagam fagybiztos fekhelyre vágyódom, így aztán kábán kibontom hálózsákomat és fejet hajtok ébertelen tekintetem akarata előtt.
A szarvas valószínűleg azért táplál üvöltő haragot irányunkban, mert a forrás felé vezető ösvény közelében heverünk. Bosszantóan zavaró, ahogy hőzöng hajnali 7 óra előtt. Esélytelen, hogy lencsevégre kapjam: bár a köztünk lévő távolság roppant csekély, ám a hegyek felett felbukkanó nap pont az arcomba süt, ezzel gátolva meg a hozzám hasonló amatőrt az élvezhető felvétel elkészítésében. Mozgolódásomra peckesen felüget a hegyoldalra, ám onnét még perceken keresztül szórja felénk átkait. Aztán Balázs életjelet ad: monoton horkolása megszakad, majd nagyokat nyögve hernyószerű mozgásba kezd hálózsákjában. Elébb szégyelli az éjszakáról megörökölt állapotát, ám az idő múlásával bevallottan is büszke lesz rá.
Azért a reggeli csécsi szalonnámat éppen csak nyelvheggyel ízlelgeti. Ő még szít a tűzön egy kicsit, hogy azon néhány karika kolbászt sütögessen, aztán komótos mozdulatokkal összepakoljuk zsákjainkat és nekivágunk a visszaútnak.Az erdő félhomályából a rétre érve már hőt ontó napsütésbe csöppenünk, ahol a talaj állapota bizonyítja számunkra, hogy fagypont felett maradt hajnalban is a hőmérséklet. Szorgosan gyűjtögetve bakancsainkra a sárrétegeket vonulunk a távolban elterülő Katalinpuszta irányába. A Naszály lábánál a végeláthatatlanba nyúló Gyadai-rét bármely' évszakban meseszép - most sincs ez másként. Minden lépés élvezet ezen a vidéken és minden megtett méter újabb és újabb látnivalóval kápráztat el bennünket. Balunkon a Naszály sasbérce, jobbra a Cserhát legnyugatibb lankái, szemben velünk pedig a Börzsöny vulkáni kúpjai terpeszkednek. A visszaút oroszlánrészén túl megpihenünk egy kicsit a napsütötte dagonyaparton, némi folyadékkal enyhítve szervezetünket merengve el a felettünk köröző vadászmadarak égi siklásán.
A sűrűben alig észrevehetően megbújó, mocsárra épített rönk-ösvény újabb csodavilágba vezet, amit bejárva már visszaoldalgunk az autóhoz.
Igazán kellemesen kezdődött hát az idei túraszezon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése