Óriások pihenője (Cserhát)

2011. március 25.

A teljes útzárat nem szabad félvárról venni - főleg ha kocsma előtt éri az embert! A felborult kamion szervezetünkre gyakorolt közvetett hatásain két órán át dolgoztunk Ádámmal a füstszagú katalinpusztai kiskocsmában. A betervezett eredményt nem csak elérve, de meg is haladva azt botladozunk bele a sűrű sötétbe, eredeti terveinktől számított majd' három óra késéssel. A települést messzi magunk mögött hagyva vetünk számot az alapfelszerelésünkről és azok egyetlen közös hiányosságáról - a tűzgyújtóeszközről. Ádám önzetlen önfeláldozásának alapkövét magam teszem le burkolt utalásokkal teli szavaimmal, aki aztán nagy sóhajjal fordul vissza a lakott vidék irányába, gyufát beszerzendő. Arcátlanságom kaján mosollyal az arcán esetlenkedik tovább közösen meghatározott éjszakai pihenőnk irányába, azzal a feltett szándékkal, hogy a tűzhöz való aprófát és hasábokat Ádám megérkeztéig összegyűjtse, halomba rakja. Hátizsákom mélyén lapuló 12éves Chivas Regale többlet súlyát elnézem a szóban forgónak, mindazonáltal szívem szerint mihamarabb megszabadítanám attól. Monoton, az események alakulásának köszönhető társalgásmentes csendben érkezem az Óriások pihenőjéhez, ahol gyors táborverést követően nekilátok a tűzcsiholásnak - az aprófák mellett még egy összeázott Gödi körképre, valamint nedves gyufára is lelek. Mire Ádám befut, könnyfakasztó füst gomolyog körülöttem - lángnak ellenben nyoma sincs. (Általában) Stabil túratársam lehetetlent nem ismerve, híresen kretív és céltudatos kézmozdulatokkal épít gúlát a halódó parázs fölé és kreál belőle pillanatok alatt embermagasságú máglyát, mely elkészültét a whisky megnyitásával ünneplem. Ádám vérlázítóan visszafogott, ami összességében nincs komoly hatással fogyasztásomra. A méretes lángok közelségében pillanatok alatt sül át a szalonna, ám a lakoma csaknem éjfélkor kerül fogyasztásra. Sokáig nyúlik a társalgás a tűz mellett, bőven benne a holnapban már Ádám is szellemképesen jelenik meg a lángok túloldalán. Lassan, alig észrevehetően készülődünk a pihenéshez, ami feleleveníthetetlen gyorsasággal csap át hortyogó alvásba.

Az asztalon fekve ébredek. Mintha valami puska dörrent volna a közelben. Aztán szemembe csillan a felkelő nap, melynek sugarai szinte egy időben zavarják meg Ádámot is, komoly befolyással bírva álomvilága eseményeinek folyamatára. Mintha az éjszakai sütögetés is csak álmainkban élt volna, kordulnak szinte egyszerre gyomraink, s nyitjuk a szombat reggelt vidám falatozással. Noéminek ma kora délelőtt már iskola-előkészítő programja van, Ádám is elígérkezett a családnak - nem maradunk hát soká' tétlen. Azonban egybehangzóan elenyészőnek minősített esti túránkat kipótolnánk többlet távolságokkal is a visszaúton, így hát felvágunk a Naszály oldalába, hogy a hegyoldalon keresztül menjünk vissza Katalinpusztának. A mocsaras területen áthágva jutunk ki a Gyadai-rétre, melyen széltében keresztülvágva már a fák között becsillanó napsugarak virgonc táncát élvezzük a kora tavaszi erdő éledező nyugalmában. A beígért hidegfront velejárójaként várható esőfelhőknek nyoma sincs közel s távolban. Ami az éjjel kimaradt eszmecserénkből, azt még igyekszünk bepótolni Ádámmal a kocsiig - így telik el észrevehetetlen hirtelenséggel az egy óra menetidő. Ahogy riogatnak napok óta, nem is tervezzük, hogy még visszajutunk a hegyekbe a hétvégén - de szerencsére minden másként alakul...