Fagyos-kút (Börzsöny)

2014. augusztus 15.

A szakértőknek mondott hivatásos laikusok által beígért felhőtlen égbolt, vagy az esetlegesen előforduló, rövid ideig tartó lokális zivatarok végül este héttől csaknem éjfélig változó intenzitással áztattak bennünket.

Valami megalapozott bizalmatlanság dolgozhatott bennem a meteorológusokkal szemben, amikor az előzetesen eltervezett fedél nélküli szandavári túra helyett végül a Vasedény kulcsosház közelségének nyugalmát sugárzó Fagyos-kutat jelöltem meg táborhelyünknek. Tettem ezt annak tudatában, hogy három kiskorú jelenléte is tarkította túránkat és nem vettem volna a szívemre, ha egy éjszakai eső a tábortűz mellett pihegve éri őket.

Az általam kopottas emlékek alapján kalkulált egy órás menetidő sem annyi volt, hanem bőven másfélszer több, így amikor Ádámékkal, a már szitáló esőben elértük táborhelyünket, furdaló lelkiismeretem által motiváltan hátizsákomat a szivacsként átitatott padra vetettem és futva Szabolcsék elé indultam, akik Balázzsal és az 5 éves Samuval kapaszkodtak utánunk, kissé lemaradva mögöttünk. Legnagyobb megdöbbenésemre alig fertály óra múlva az alkonyban, egy meredély mélyén ismerős hangokat véltem felfedezni és megpillantottam őket; Karaszek Samu korát meghazutoló lendülettel gyűrte maga alá a hegyek lankáit és minden elé gördülő akadályt játékként értelmezve, gyermeki vidámsággal tudta azokat maga mögött. Különösebben nem szorult a kis csapat tétova segítségemre, csupán Samu elhanyagolható súlyú hátizsákját kaptam meg tehermentesítés céljából. Az általam rövid időn belül harmadszorra bejárt hátralévő rövid szakaszt így egy újabb vidám társaság tette színesebbé számomra, melynek kölcsönösségéről vitákat lehetne nyitni.

Fagyos-kút mesébe illően varázslatos tisztását időközben Ádámék elkezdték vidámsággal teli élettel belakni. A kulcsosház egyetlen vendége István, aki enyhe zavarodottsággal tekintetében, egy emlékmécses méretű lángon készítette vacsoráját. A Vasedény kulcsosház állítólagos gondnoka mint Colombo felesége; én nem láttam, de állítólag bent volt a házban, és jelképes összegért hajlandó lett volna rendelkezésünkre bocsájtani a szúette viskót. Tekintettel az egyre intenzívebb csapadékhullásra és a három gyermek vidám, ám az esőtől egyre fásultabb jelenlétére, tettünk egy próbát a bérbevétellel, de a határozott dörömbölések ellenére sem sikerült a gondnokot előcsalogatni dohos vackából. Ennek köszönhetően a tornácon vertünk tábort, ahol többé-kevésbé védve voltunk az eső elöl. Elrettenthetetlen barátaim a tűzhöz kuporodva sütögettek, mialatt én a padon ücsörögve intenzív és hatékony borfogyasztásba kezdtem. Mire Ádám is elkészítette a már közös túráink során szokásosnak mondható tojásrántottáját, addigra képtelenség volt meglenni a szabad ég alatt, így mindenki a tornácon gyülekezett körülöttem. Éjfélig tartott a csendes diskurzus, mialatt fokozatosan ragadta el az álom barátainkat mellőlünk - Balázzsal tartottunk ki legtovább, de a kiürülő utolsó boros flaska bennünket is takarodóra zavart.

Hajnalban enyhén felhős pirkadatra és megnyugtató erdei zajokra ébredtünk. Az eső komolyan feláztatta a Börzsönyt. Az egyre határozottabb szellemi bizonytalanságot sejtető Istvánon kívül a gondnok is tiszteletét tette, aki az ingyenélő lakójához hasonló, lelkében fantomokat hajszoló összeszedettségről tett tanúbizonyságot. Társaságukat nem találtuk annyira nélkülözhetetlennek, hogy ne a gyors távozást kezdjük tervezni, így hát két csapatra szakadva bár, de a hirtelen búcsú mellett döntöttünk. A kisded mivoltát mostanában levedlő Samu komoly lépéseket tett a komoly túrázóvá válás útján, mely miatt csak felnézni tudok rá.

A sok élmény között talán egyetlen negatívumként a patakmederből riadó szarvas látványának elmulasztását élte meg.

Eltekintve a meteorológiai előrejelzésekre vonatkozó dezinformációktól, társaságunk gyorsan alkalmazkodott a kialakult időjárási körülményekhez, így (ahogy Szabolcs fogalmazott) egy jól eső túrát tudhatunk magunk mögött.