Kis-Koppány (Börzsöny)

2014. augusztus 29.

...a bőregér ekkor már másodjára csapott le előttem. Fejlámpám fénypásztájában méla tekintetemmel próbáltam követni röptét, s ekkor ugorhatott elém észrevétlenül az egyenetlen erdei talajban otthonosan megbúvó bucka. Bokám felkészült a legrosszabbra, ám bakancsom mentette a menthetőt, így a rá nehezedő bő nyolcvan kilót egy kíméletlen mozdulattal a tüskés bozótba rántotta. Szabolcs szánalommal gazdag mosolygós tekintettel fordult vissza, s így emlékeztetett engem kimondatlan szavak nélkül is arra a pár másodperccel azelőtti felkiáltására, hogy körültekintően lépkedjek azon a szakaszon.

Alig valamivel korábban Balázzsal a börzsönyi terelőtáblák útmutatásaiban meghatározott menetidőt körbekacagva tizenéves kondíciómat idéző dinamikával (és főként egészséges bokával) kapaszkodtunk fel teljes menetfelszereléssel a Kis-Koppány mesés hegyi panorámát elénk táró kopasz csúcsára. Konstatálva, hogy az alant megbúvó nyereg két kora negyvenéves számára komfortosabb éji szállást nyújt, rövid szájtátás után vissza is ereszkedtünk, hogy mihamarabb berendezkedhessünk az esti henyélésre.

Mire az erdő csendjébe hasító önfeledt kacajaink a hold sarlóját is elzavarták az égboltról, tüzünk vidám táncot lejtő lángjaival festette vörösre táborhelyünket.

Szabolcs üdvözlő kiáltása az éjszínű sűrűből burkolt segélykérést sejtetett, ki a járható csapással párhuzamosan haladva tévelyedett be az áthatolhatatlanba. Elébe siettem, hogy lámpájának fényét követve közösen leljünk rá a csapásra, mely odavezeti hozzánk. Alig pár perc és már izzadt tenyerébe csaphattam, ezzel fejezve ki szívből jövő örömömet, hogy lehetetlent nem ismerve becsatlakozott hozzánk. Ahogy lépteit követtem vissza a nyereg felé, balomon egy száraz husángot pillantottam meg. Felismerve, hogy tüzünk lángját képes lehet huzamosabb ideig gazdagon táplálni, egy férfias, ám annál erőtlenebb mozdulattal a vállamra vetettem azt és barátom után eredtem, aki a sötétből visszafordulva hozzám határozott hangon jelezte, hogy ahol ő jár, roppant egyenetlen a talaj és nézzek a lábam elé. Ekkor mintha egy denevér röpült volna el az orrom előtt, majd hirtelen ismét. Felpillantottam...

A muscat ottonel fájdalomcsillapító hatással bír. A langyos augusztus végi éjszakában néha a tűz fényében, alkalmanként pedig a pad kényelmét élvezve beszélgettünk barátaimmal roppant komolyan a semmiről, még többször pedig felületesen a lényeges dolgokról, s ez kezdetben elégedettséggel töltött el bennünket, majd később ringatott el mindhármunkat alig észrevehetően.

A reggeli ébredést követő hazaút egyénekre szaggatta a csapatot. Előbb Szabolcs indult neki a hegyeknek, igyekezve haza szerető családjához. Balázzsal nemsokkal rá követtük. Már az első kaptatón lemaradtam bokafájós bicegésemmel, ám a Nagy-Koppányra vezető meredély egyértelműsítette bennem, hogy képtelen leszek lépést tartani túratársammal. Térerőre bukkanva hívtam Szabolcsot, hogy várja be Balázst és vigye haza ő, minthogy én még fájdalmas élményekkel gazdagodva kívánok elidőzni a Börzsöny izzasztó lankáin. Az igenlő válasz rámborította a hegyek pirkadó csendjét. Túrabotjaimra támaszkodva sántikáltam lefelé a szederbokrok sűrűjében, termésükkel biztosítva számomra a kiadós reggelit. A méretes őzláb gombák sokasága aztán becsábított az átgázolhatatlannak tűnő erdőbe, hogy az otthon mit sem sejtő családomat hazatérve meglephessem velük. Értékes zsákmánnyal gazdagon értem vissza az autóhoz, hogy fogaim között elsziszegett arcpirító szitkokkal könnyítve a mozdulatot nyomhassam ki bokasérült ballábammal a kuplungot, s eredjek utamra, haza...