'09.01.16. Az, mit elmúlott héten regéltem vala ehelyütt, megérinté Gábor lelkét, ki hozzám csatlakozni vágy. Így történe, hogy egy hét különbséggel élhetem újjá Nagy Hideg-hegyi kalandimat.
Éj sötéte holdtalan, mi fogadá bennünket Királyrét fehérjében. Emberek csak mink, bár falu utósó háza fényt ontá utczára, mozgást ott sem látánk. Az után csillagok alatt vezet utunk hosszan, csapást lámpással világítva menetelünk vidám csevellyel. Vándorút megegyez elmúlott péntekivel – külön szót most nem érdemel. Mi más e héten, az hónak fehérje: vastagja bővülé, ám teteje annak fagyosb’, lépni azon nehéz, talp csúszik, tapadást lelni művészi. 
Tax-i rétig ily’ kűzdelmes a menés, onnét már süppednek léptink mélyen az hóba, nem egyszer bokán felül. Szemben vélünk magas ormon fények hívogatának, hol ismert vendégfogadó vár vándort. Gábor lába fázón gyors, utósó meredeket ő győzé elébb, de énengem annak végén bevár, s ottan együtt örömködénk előbbi két órának és még egy félnek, mi oly’ kellemes vala ide fel. 
Csillagos ég még mindég világlik, annak rajzait együtt csodálánk, s keresénk azon jelek sokaságát, s lelénk gönczölnek szekerét nagyban, s kicsiben, s sok egyebet legott. Alant távol Duna vonulatában falvak világja horizonton – amúgy setét csend. Fogadó él: család fal hosszú asztal mellett, kicsiny, s annál nagyobb gyermek visít vidám hangon ; kandalló mentén két vándor bősz hangon büszkélkedik épp’, fogadósunknak minapi kalandjikkal ; végül szemem egy sarokban, szélső ablaknál borozgató párt fedezé fel. „Vendéglős, ide hamar! Zwack mester főzetjéből önts minékünk gazdagon!” Áthűlt vándor így frissüle. Ám tajtékos testtel nem élvezet az ülés sem, s midőn kulcsunk kapjuk, menénk nedves ruhát szárazra cserélni. Jóbarát éhe gyomrot korgató, így ő kiflit tép, mihez ínyencz falatokat szakajt villájával, s így teljesedik elégedettsége. Midőn bevégez, visszatérénk alant, hová borosflaska, csupor, s kupa a társunk. 
Asztalt belakva még néhány jó szó hazaiakhoz, biztosítván őket; idefent minden csodás, azt követőn czimbora fogadósért kiált, s még étket rendele. Dugójától szabadul az flaska, s kupánk telik hamarost. Két órával vagyunk napforduló előtt, midőn visszafordíthatatlan’ ürüle botília, s szobánkban pótoljuk azt másikkal. Zamatos Portugieser-t Pinot Noir követé Villány lejtőiről, s hálát rebeg ajkunk Csányi pinczészetének, kik mesterit alkotának esmét. Magam most láték falásnak, mi éjfélig is eltart. Vidám a szó, de szombatba fordulván halkul. Fejem párnát érezvén elégedett, s szemem redőt kapván megpihenni tér … hangos horkolás jelzé álmom – Gábor is hálni tér.
’09.01.17.
Sejtelmes világos árad bé az ablakon; napot sűrű felhő takará. 
Ám egyszerre köd oszladoz, s talpra ugorván teraszon állunk már, csodálván fagyott Börzsönyt. Nyócz múlott, konyha éled alant, mi lemenvén fogadósért kiáltunk, s tojást süttetünk véle, hogy gyomrunk eltelítsük. Azt fogyasztva tér mibelénk vissza az élet, s jó kávéval ajándékozánk még végül magunk’. Mi vót, megfizetjük, s megerősíténk hitében vendéglőst, hogy mit tett az jó vala. Ily mód’ ölténk fel menetruhánk, s lépénk ki friss levegőre fogadó elé. Nap hol vakít, hol ködnek teret enged – és ez így teszi varázslatossá a látványt. Nagy Hideg-hegy csúcsa előttünk emelkedvén, oda mély hóban felkapaszkodunk, abban bakancsink néha elvész. 
Ily mód’ indulánk mai túrára, reményben, hogy hét nappal ezelőtti hibámat újfent el nem követém, s helyes csapást Égés-tető szikláira meglelem. Rakodó keresztjénél térképet olvasok, s esmeretében helyesnek meredekre onnét felhágunk, mely ösvény végén már sziklaormot süté a nap. Keleti oldalról vélünk együtt ére három, nékünk ismeretlen barát az hegytetőre, hol egymást üdvözölvén tekinténk körül. Távolban északra Csóványos csúcsán torony, balon Nagy Hideg-hegy nékünk is otthont adó orma, jobbra utunk le. Jóbarátok hármasa Börzsöny csúcsára el, mit követőn Gáborral röviden elidőzünk még, majd erdőbe leereszkedünk meredeken. Hólepel jeges, utunk vészesen meredek, lábunk sűrűn bizonytalan. 
Emitt még hó mélye segítség minékünk, mibe süppedünk néha, az tartá lábunk, ám lejjebb nehezb’ a menet – czimbora énelőttem, ki csúszik nagyokat … aztán én teszem ugyanezt. Őszinte a kacaj, midőn kárörvend a másik! Vélünk szemben némelykor futó alak tűnik fel, s üdvözölvén egymást iramlik tova. Börzsöny magas hegyeiről völgyekbe érvén fák közt van hol nap süte bé, de gyakoribb a fázó ködlepel. Utóbbi kísére utósó órán minket, de így is élvezzük mi máma nékünk jutá Kálmán kaszálón átal menve, majd Suta-berki nyiladékban lemenet. 
Királyrét előtt erdő élénk: akad család, ki fagyos tavon siklik ; akad oskolás csapat kövér női okítóval hegynek fel ; s akad fagyott tóban léket vágó horgász. Őket látván érünk bé Királyrét falvába, mi mostan élettel teli. Itt inténk búcsút hegyeknek. Nálamnál többet tudók, kik jövőt lesék, ígérék eljövő napokra meleget, s esőt bőven, így szomorún tudom; elkövetkező pénteken sár, s pocsolya várna csupán, evégett kimaradni tűnik hamarost’ tervezett túrám. Bízom esmét eljövő szép időben, hogy visszatérhessek fák közé, Börzsöny erdeibe…
Éj sötéte holdtalan, mi fogadá bennünket Királyrét fehérjében. Emberek csak mink, bár falu utósó háza fényt ontá utczára, mozgást ott sem látánk. Az után csillagok alatt vezet utunk hosszan, csapást lámpással világítva menetelünk vidám csevellyel. Vándorút megegyez elmúlott péntekivel – külön szót most nem érdemel. Mi más e héten, az hónak fehérje: vastagja bővülé, ám teteje annak fagyosb’, lépni azon nehéz, talp csúszik, tapadást lelni művészi. 
Tax-i rétig ily’ kűzdelmes a menés, onnét már süppednek léptink mélyen az hóba, nem egyszer bokán felül. Szemben vélünk magas ormon fények hívogatának, hol ismert vendégfogadó vár vándort. Gábor lába fázón gyors, utósó meredeket ő győzé elébb, de énengem annak végén bevár, s ottan együtt örömködénk előbbi két órának és még egy félnek, mi oly’ kellemes vala ide fel. 
Csillagos ég még mindég világlik, annak rajzait együtt csodálánk, s keresénk azon jelek sokaságát, s lelénk gönczölnek szekerét nagyban, s kicsiben, s sok egyebet legott. Alant távol Duna vonulatában falvak világja horizonton – amúgy setét csend. Fogadó él: család fal hosszú asztal mellett, kicsiny, s annál nagyobb gyermek visít vidám hangon ; kandalló mentén két vándor bősz hangon büszkélkedik épp’, fogadósunknak minapi kalandjikkal ; végül szemem egy sarokban, szélső ablaknál borozgató párt fedezé fel. „Vendéglős, ide hamar! Zwack mester főzetjéből önts minékünk gazdagon!” Áthűlt vándor így frissüle. Ám tajtékos testtel nem élvezet az ülés sem, s midőn kulcsunk kapjuk, menénk nedves ruhát szárazra cserélni. Jóbarát éhe gyomrot korgató, így ő kiflit tép, mihez ínyencz falatokat szakajt villájával, s így teljesedik elégedettsége. Midőn bevégez, visszatérénk alant, hová borosflaska, csupor, s kupa a társunk. 
Asztalt belakva még néhány jó szó hazaiakhoz, biztosítván őket; idefent minden csodás, azt követőn czimbora fogadósért kiált, s még étket rendele. Dugójától szabadul az flaska, s kupánk telik hamarost. Két órával vagyunk napforduló előtt, midőn visszafordíthatatlan’ ürüle botília, s szobánkban pótoljuk azt másikkal. Zamatos Portugieser-t Pinot Noir követé Villány lejtőiről, s hálát rebeg ajkunk Csányi pinczészetének, kik mesterit alkotának esmét. Magam most láték falásnak, mi éjfélig is eltart. Vidám a szó, de szombatba fordulván halkul. Fejem párnát érezvén elégedett, s szemem redőt kapván megpihenni tér … hangos horkolás jelzé álmom – Gábor is hálni tér.’09.01.17.
Sejtelmes világos árad bé az ablakon; napot sűrű felhő takará. 
Ám egyszerre köd oszladoz, s talpra ugorván teraszon állunk már, csodálván fagyott Börzsönyt. Nyócz múlott, konyha éled alant, mi lemenvén fogadósért kiáltunk, s tojást süttetünk véle, hogy gyomrunk eltelítsük. Azt fogyasztva tér mibelénk vissza az élet, s jó kávéval ajándékozánk még végül magunk’. Mi vót, megfizetjük, s megerősíténk hitében vendéglőst, hogy mit tett az jó vala. Ily mód’ ölténk fel menetruhánk, s lépénk ki friss levegőre fogadó elé. Nap hol vakít, hol ködnek teret enged – és ez így teszi varázslatossá a látványt. Nagy Hideg-hegy csúcsa előttünk emelkedvén, oda mély hóban felkapaszkodunk, abban bakancsink néha elvész. 
Ily mód’ indulánk mai túrára, reményben, hogy hét nappal ezelőtti hibámat újfent el nem követém, s helyes csapást Égés-tető szikláira meglelem. Rakodó keresztjénél térképet olvasok, s esmeretében helyesnek meredekre onnét felhágunk, mely ösvény végén már sziklaormot süté a nap. Keleti oldalról vélünk együtt ére három, nékünk ismeretlen barát az hegytetőre, hol egymást üdvözölvén tekinténk körül. Távolban északra Csóványos csúcsán torony, balon Nagy Hideg-hegy nékünk is otthont adó orma, jobbra utunk le. Jóbarátok hármasa Börzsöny csúcsára el, mit követőn Gáborral röviden elidőzünk még, majd erdőbe leereszkedünk meredeken. Hólepel jeges, utunk vészesen meredek, lábunk sűrűn bizonytalan. 
Emitt még hó mélye segítség minékünk, mibe süppedünk néha, az tartá lábunk, ám lejjebb nehezb’ a menet – czimbora énelőttem, ki csúszik nagyokat … aztán én teszem ugyanezt. Őszinte a kacaj, midőn kárörvend a másik! Vélünk szemben némelykor futó alak tűnik fel, s üdvözölvén egymást iramlik tova. Börzsöny magas hegyeiről völgyekbe érvén fák közt van hol nap süte bé, de gyakoribb a fázó ködlepel. Utóbbi kísére utósó órán minket, de így is élvezzük mi máma nékünk jutá Kálmán kaszálón átal menve, majd Suta-berki nyiladékban lemenet. 
Királyrét előtt erdő élénk: akad család, ki fagyos tavon siklik ; akad oskolás csapat kövér női okítóval hegynek fel ; s akad fagyott tóban léket vágó horgász. Őket látván érünk bé Királyrét falvába, mi mostan élettel teli. Itt inténk búcsút hegyeknek. Nálamnál többet tudók, kik jövőt lesék, ígérék eljövő napokra meleget, s esőt bőven, így szomorún tudom; elkövetkező pénteken sár, s pocsolya várna csupán, evégett kimaradni tűnik hamarost’ tervezett túrám. Bízom esmét eljövő szép időben, hogy visszatérhessek fák közé, Börzsöny erdeibe…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése