Királyháza (Börzsöny)

'09.05.15.
Rég’ vót ily: péntek dele múlott már, s én még döntést nem hozék e napi hegyi menetről. Elkövetkező hét végén Balaton óriás tavának partjára készülvén családdal nem lesz mód vándorolnom szeretett hegyeimben, ilymód’ e héten lábaim erejét el nem veszejteni mennem vóna jó – nomeg énem is vágy’ lankákat látni, friss levegőt szippantani.
Izzó a lég, fejem töröm hová, s miként. Ekkor jő az hasznos gondolat mintegy megvilágosodásként: drótszamáron vágtatni Diósjenő falvából Závozon átal Királyházáig, s amonnét vissza. Robotot elhagyom hamar, s odahaza sebbel szekérbe hajítom drótszamaram, s már hajtok is Börzsöny hegyeibe legott.
Hol már annyiszor, mostan is elhagyom hű szekerem, honnét két kerékre pattanván utam indul hegynek fel. Lábamon új izmokra lelek, ’mint feszülve haladok csendes magányomban véget nem érő meredélyen, s azon izmok munkája légszomjat okoz nékem. Závoz magasa felé csapás rövidít – oktalan arra térek, bízván könnyebb haladásban, ám sűrű cserjésbe jutván kerék akad, tekerni azon nehéz lészen. Nyergéből pattanok, s oldalamon tolván ideig emigyen jutok közelébb závozi oromhoz. Nemsoká drótszamárra felhágok, s esmét tekerve jutok fel amoda, honnét ellátni messzi cserháti hegyek csúcsaira, s Börzsöny keleti lankáira. Kulacsom ragadom, s nagyokat kortyolva élvezém látványát szeretve imádott hegyeinknek, majd ’mint érizém erőm tovatekerni, lejtők felé haladok. Eminnen hosszan gurulok szekérúton alá, min eccerre éles kanyart követőn Kemencze patak mellé juték. Ez út enyhe lejtést kapván soká kanyarog Királyházáig, mentén meg-meg állván forrás, avagy tengerszem mentén pihegni, s csodálni látványt, mi jut nékem. Lelkem boldog – mi végett jövék, megkapom. Királyházán nem időzék (t’án csak kulacsom húzom), majd visszútra kapok. Annak látványa ellentétesen haladván is csodás! Az mi még véráramot gyorsít elébb Kemencze patakon elhagyván éles meredek Závoz felé fel, majd oromra felérvén hosszú meredek, mi onnét levezet. Azon drótszamár őrült lendületet kap, melynek gátat alig szabok, s ílymód’ ver szívem hevesen, minden kanyar előtt egyre vadabbul. Arczomnak rovarok hada csapódik, kenődve széjjel azon, s hagyván veres nyomot maguk után. Vad száguldást hirtelen eljövő csend követi, midőn falu határába visszaérvén nyeregből szállok alá, s izgatottságtól remegő lábaimon megállni próbálnék.