'09.05.08.Mit hittem egykoron, most látám, téves vala : az földi paradicsom nem csupán Zemplén vármegye hegyei közt búvik oly’ békés Zsidó-réten, s annak vidékén – lészen az mennyei béke Cserhát lankái közt is, mit én máma fedezék fel önnönmagamnak. Naszály hegyének északi völgyében rejtőzik érintetlen’ egykor Gyada falva, minek nyoma mára csupán vidék nevében rejlik, az falu enyészeté századok óta. Ez Gyadai-rét kiterjedt mezejével, azon elszórt fáival, ápolt magas leseivel békét ád erre tévedt vándor lelkének.
Az Gyadai-rét, s vidéke annak őskor óta lakott terület vala. Középkori Gyada falváról, s templomáról 1389-es esztendőből maradá fenn utókornak első írásos emlék. Törökdúlás idejében falu elnéptelenedett vala. Gyada templomát barbár török 1563-ban elbontotta, s köveit Vác város körüli fal megerősítésének czéljára használta fel. Ezt követőn e területet már csak pusztaként említik írások, amelyet hol az ősagárdiak, hol a nőtincsiek használtak szántóföldként akkoron. Török kiűzését követőn váci püspök birtoka lett vala. Birtokhatárokat jelölő VP feliratú, hárshegyi homokkőből faragott határkövek ma is láthatóak. Ez egykori falu közelében magányában árválkodó gémeskút jelzi, hogy a területet a XVIII-XIX. Században itt élő népek legeltetésre használták. Völgytalpon húzódó keskeny rét fokozatosan kiszélesedett vala, ilymód’ felvéve mai formáját annak. Az völgy bejáratánál kőfejtőt nyitottak, beljebb erdészeti őrházat majd egy vadászházat építettek legott. Egykoron vala legelőkből mára gazdag növényvilágú rétek illetve vadföldek lettek boldogítva azt, kinek ez szép.
Jómagam Kosd falva felől erdők fái közül kilépve csodálkozék rá e vidékre először mostan. 
Elébb önmagában állva lombos fa köszön reám – emitt kicsiny rét csupán, mi nyúlik közeli fákig, ám feljebb tekintvén Börzsöny magasai már emide látszanak. Elhagyván ezen bozótost messzi elnyúlik Gyada rétje, így csodálhatom hosszan ez elhagyott, csendes vidéket. Madarak tuczatjai repdesnek vidáman elibém, magam meg-meg állván próbálnék betelni e látvánnyal – ám az lehetetlen! Egymagam valék mostan e vándorúton, ilymód’ alkalmazkodnom nem kell társhoz, időm pedig lészen gazdagon. Uticzélom Óriások pihenője, éntőlem Katalinpuszta felé, másfél óra gyalogútra Kosd falvától. Álmélkodással töltém ez időt, próbálván meglelni legszebb szegletét e vidéknek, de ilyen annak nincsen : szép az mindenütt!
Magányos oszlopon jelzés irányít sűrűbe, hol rönkök fekszenek egymás mentén mesterin lerakva, mocsaras részen száraz lábbal átalvezetvén erre tévedő vándort. Az rönkhíd közepén billen nagyot, meglepvén éngemet az, s emmáron szekérútra vezetve, honnét már látni éjszakai pihenőt. Fából művészin ácsolt fedél eső ellen, annak előtte tűzrakó, s pad, asztal megfáradt lábat pihentetni. Még elébb négy deák, s tanítójuk jöve erdőből köszönve nagyot reám, s én fogadván azt viszont, majd nemsokra reájuk két vadász puskával tűne elém szekerükről pattanván, rönkhídon lépdelve setétedő homályba. Napot hold váltja, ám utóbbi fényének ereje előbbiével vetekszik – lámpás nélkül is belátni Óriások pihenőjét, s környékét. Tüzem felett szalonna perceg zsírját veszejtve, száraz veres csordogál gigámon alá – így szép e csendes éj!
Elébb önmagában állva lombos fa köszön reám – emitt kicsiny rét csupán, mi nyúlik közeli fákig, ám feljebb tekintvén Börzsöny magasai már emide látszanak. Elhagyván ezen bozótost messzi elnyúlik Gyada rétje, így csodálhatom hosszan ez elhagyott, csendes vidéket. Madarak tuczatjai repdesnek vidáman elibém, magam meg-meg állván próbálnék betelni e látvánnyal – ám az lehetetlen! Egymagam valék mostan e vándorúton, ilymód’ alkalmazkodnom nem kell társhoz, időm pedig lészen gazdagon. Uticzélom Óriások pihenője, éntőlem Katalinpuszta felé, másfél óra gyalogútra Kosd falvától. Álmélkodással töltém ez időt, próbálván meglelni legszebb szegletét e vidéknek, de ilyen annak nincsen : szép az mindenütt!
Magányos oszlopon jelzés irányít sűrűbe, hol rönkök fekszenek egymás mentén mesterin lerakva, mocsaras részen száraz lábbal átalvezetvén erre tévedő vándort. Az rönkhíd közepén billen nagyot, meglepvén éngemet az, s emmáron szekérútra vezetve, honnét már látni éjszakai pihenőt. Fából művészin ácsolt fedél eső ellen, annak előtte tűzrakó, s pad, asztal megfáradt lábat pihentetni. Még elébb négy deák, s tanítójuk jöve erdőből köszönve nagyot reám, s én fogadván azt viszont, majd nemsokra reájuk két vadász puskával tűne elém szekerükről pattanván, rönkhídon lépdelve setétedő homályba. Napot hold váltja, ám utóbbi fényének ereje előbbiével vetekszik – lámpás nélkül is belátni Óriások pihenőjét, s környékét. Tüzem felett szalonna perceg zsírját veszejtve, száraz veres csordogál gigámon alá – így szép e csendes éj! ’09.05.09.
Madarak ricsaja fú ébresztőt nékem hajnalban. Hűs a reggel, soká’ pihegek hálóhelyemen meleg zsákomban. Gondolatim rendezgetem dél utánra, midőn lyeányaimmal együtt Börzsöny hegyeibe menénk majdan amott éjszakázni – s mily’ nagy szó is ez Nórikának, kinek ez lészen majd első ily’ kalandok sorában!
6 elmúlott midőn reggelinek pástétomot falatozgatok, zsemlyét eszem ahhoz. Friss a reggel, bakancsra kapok hamar – vágyok rálelni az függőhídra Naszály oldalában, mit feszítettek fél esztendővel ezelőtt mély árok fölé, s híre még csak most jutá el mihozzánk. Jelzett csapáson bő fertály óra múltán meg is lelem azt reggeli félhomályban, s átal kelek azon, majd vissza ugyanott. Szép az, mentén pihenővel – elhozom még ide családom’, tudván hol búvik ez! Kosd falva felé visszaindulok kelet felé, ilymód’ kapván arczomba napnak erejét néha felhők által tompítván. Karnyújtásra éntőlem őz riad, majd biztos távolban megáll, s kíváncsin tekint vissza reám. Csendben állva nézzük egymást perczen át, majd lassan indulok utamra, s ő követ egy ideig, majd nagyokat ugorván erdő sűrejébe vész szemem elől. Ő utósó társam kosdi favágókig, kik már falu határában üdvözölnek. Eminnen helyi kiskorcsma reggeli frissítő nedűi után haza igyekszem kis családomhoz, s két lyeányomhoz, kikkel késő dél utáni órákban Börzsöny hegyeibe készülünk. Nagy kaland az – izgatottan tekintek elibé!
Madarak ricsaja fú ébresztőt nékem hajnalban. Hűs a reggel, soká’ pihegek hálóhelyemen meleg zsákomban. Gondolatim rendezgetem dél utánra, midőn lyeányaimmal együtt Börzsöny hegyeibe menénk majdan amott éjszakázni – s mily’ nagy szó is ez Nórikának, kinek ez lészen majd első ily’ kalandok sorában!
6 elmúlott midőn reggelinek pástétomot falatozgatok, zsemlyét eszem ahhoz. Friss a reggel, bakancsra kapok hamar – vágyok rálelni az függőhídra Naszály oldalában, mit feszítettek fél esztendővel ezelőtt mély árok fölé, s híre még csak most jutá el mihozzánk. Jelzett csapáson bő fertály óra múltán meg is lelem azt reggeli félhomályban, s átal kelek azon, majd vissza ugyanott. Szép az, mentén pihenővel – elhozom még ide családom’, tudván hol búvik ez! Kosd falva felé visszaindulok kelet felé, ilymód’ kapván arczomba napnak erejét néha felhők által tompítván. Karnyújtásra éntőlem őz riad, majd biztos távolban megáll, s kíváncsin tekint vissza reám. Csendben állva nézzük egymást perczen át, majd lassan indulok utamra, s ő követ egy ideig, majd nagyokat ugorván erdő sűrejébe vész szemem elől. Ő utósó társam kosdi favágókig, kik már falu határában üdvözölnek. Eminnen helyi kiskorcsma reggeli frissítő nedűi után haza igyekszem kis családomhoz, s két lyeányomhoz, kikkel késő dél utáni órákban Börzsöny hegyeibe készülünk. Nagy kaland az – izgatottan tekintek elibé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése