2009. június 13., szombat

Naszály (Cserhát)

'09.06.12.

Azért annak is megvan a hangulata, amikor az ember egy kosdi kiskocsmában sörözgetve vészeli át a kint dübörgő vihart. A szabolcsi alma Rézangyal-lá érlelve pedig (mint Jókai meghatározásában a Tokaji) egyenesen "lebensretter" ebben az átnedvesedett időben!
A pultos lány kedves, de lefogyhatna. Ha nem a passzív dohányzás viszi el, akkor majd a szíve.

Felérve annyi kárát azért elkönyvelhetjük az iménti esőnek, hogy a tűz csak nem akar lángra kapni. Tömöm az aprófa alá Vera egykori útnyilvántartásainak lapjait (ezúton csókoltatom az adóhivatal illetékes munkatársait), de hamar ellobban mind. Persze győz a kitartás. Találok a félhomályban egy igazán száraz husángot, boldogan töröm ketté egy fa törzsén, hogy az micsoda lángokat szít majd, erre a leszakadó fele eltűnik a sűrűben. Imre meg fázik. Rátöltök a borára – csak abbahagyja! Aztán de. A fél kiló húsos szalonna sem a fogyásomat szolgálja: vasrácsra terítem, és tudatos mozdulatokkal szabadítom ki a száraz vöröset rabságából. De az utolsó üveg bor a non plus ultra! Erről a Sauska pincészetről pl miért nem hallani?! Palackoztak valami olyan Portugieser-t tavaly, hogy ha alanyi jogon járna is, én adóznék utána. Éjfél után, héjában sült krumplihoz kortyolgatva úgy érzem a mennyekben járok!
Végre valami előnyöm is származik a tragikus testtömegindexemből: én alszom az alsó ágyon. 10 kg-val nyertem (vagy vesztettem?). Legalább mutatóban egy kis szégyenérzet azért lehetne bennem, de ezt inkább hagyjuk! Sauska pincészet tölti ki gondolataimat – naná: oda ment fel a Portugieser-ük.

Fél kilencig is régen aludtam. Két csupasz szőrös láb jelenik meg a fejem mellett/felett – remélem comb fölött már lesz ruha! Lett! Észt (a litván most kimarad…) érzek a központi idegrendszerben, akkor nagy gond nem lehetett éjjel – bár a három üres üveg az elhamvadt tűz körül azért árulkodó. A Sauska-s palackra lehelek egy virtuális csókot.
Minden logikus érv az ellen szól, hogy most felkapaszkodjunk a csúcsra. A Naszály a természet iránti alázatra nevel sasbérc mivoltával. Alázkodunk hát... Nem t’om, melyikünk köpte előbb a tüdejét a kilátó mellé, de a szerv szemszögéből gondolom ez amúgy is lényegtelen.
Jaj, de az a Sziklagyep! Vasárnap elhozom ide a lányokat. Ott egye a fene, ha Nórikát a nyakamban is kell felcipelnem ide; ezt látniuk kell!
Iskolai évzáró lehetett Kosdon. Pálma presszó teraszán ücsörögve kapjuk is az arcunkba a csókolomokat! Biztosan nem nekem szólnak… Mondjuk egy „de kövér a bácsi” lenne az igazi verbális gyomroncsapás.

Nincsenek megjegyzések: