’09.04.03.Balunkon, délnek Márianosztra falva azon kevés börzsönyi település egyike vagyon, mi képes vala egykoron
e hegység magasiba beférkőzni, s ott az meg is maradá máig. Északnak tekintvén Ádámmal oly’ kellemes emlékeket ébresztő Kopasz-hegy csúcsa csillogá áprilisi napfényben feredve, körülöttem pediglen barátok hármasa, kikkel Só-hegy lészen mai czélunk az magosban. Mangalicza konda mentén vezeté csapásunk, emitt lépvén erdő sűrejébe, s hagyánk végképp magunk megett Márianosztra falvát. Erdő éled, midőn őzek riadva ugranak hangunk hallván, s nyomukban csendesedik e sűrű, csak léptünk neszez darabig. Nem kell sok, s csevely hallik esmét ; négy czimbora vidám történetekkel csal mosolyt egymás arczára legott. Utunk csermely mellett vezeté - Bezina patak vize vidám csobogással ád ütemet lépteinknek. Franczi, s Ádám kicsinyt távolodón rét túlvégén bevárni megáll, ám amott már utat véte mindkettő – 
jobbnak jel zöldell fának törzsin megbújva mutatván Só-hegy felé ezen út mene. Hosszan kapaszkodunk mindahányan, tüdőnk garathoz közel ugrik, tajték csergedez hátunkon. Ám emitt még lanka, mit hegynek hiszünk – nemsoká’ czélunk orma előtt esmerjük meg Börzsöny szép kúpjának meghágása mily’ nehéz is vala. Lengyel-Rétekre futá bé ösvényünk, hol térképet megolvasni leállunk, s látjuk azon nékünk északnak térnünk kell emitt, hogy hamarost Só-hegy oly’ szép látványát csodálhassuk mind. Mondám, fertály óra, s vándor oda érhet, ám tévedek sokat. 
Számolni nem számolék azon meredek úttal, mi sziklákon, s szúrós bokrokon átal vezet, s lassít bennünket az gyors menetben. Naplemente fogad minket fák közül kiérvén, megfesteni való az! Sziklák ormán Franczi áll csodálni azt, mellé lépek magam is, s nézzük a látványt együtt, míg Ádám is mellénk ére percz alatt. Amonnét még keveset kell menni, s tábornak való helyen czimbora vár megkésetteket, cserjék mentén, kopasz gerinczen. Zsákokkal hátunkon oromra hágunk, hátha odafenn még idillibb tábort verni, ám amott négyen nem férünk, így megcsodálván kora setétet Esztergom bazilikájától Vácz városáig, s Kóspallag falvától Börzsöny csendjéig térénk vissza szélóvta gerinczre. Száraz fáért szaladnak barátim, míg én apátsági bort nyiték, s visszajővén megfáradt dolgos kéz kupát ragad, s jót kortyol e nemes italból. 
Tűz pattog emmáron, mely mellé letelepedvén szuszogjuk elégedetten előző óra s még egy fél túráját. Jómagam valék elülső a sorban, ki szalonnát nyársra fűzvén azt tűz fölé kitámasztja, s máris dugó pukkan : Franczi etyeki borának is fenekére nézünk. Annak zamata megosztja a négy vándort, de majd azt követő nedű elveszi ennek ízét, s feledjük is gyorsan. Lakomának nézünk elibé, midőn hosszasan sül sok földi jó, melyhez csorog és csorog megállás nélkül a sok zamatos, s illatos bor. Cserjék közt ideig vad neszez – (tán róka az?) de aztán elmén, minket nyugton hagyván. Éjfél múlik, midőn hálni térnék, ám barátok még viccelődnek … így szundíték bele e friss éjbe. Ők még csevegnek soká – mint elmondák éji 3 is elmúla, midőn ők is tűz mellé heverednek álomra hajtván fejük. ’09.04.04.
Pirkad már a Cserhát felett az távolban. Áprilisi hajnal hamar álmot ver szememből, s alant vereslő hegyek csúcsai egyre vonzzák tekintetem amint napnak korongja kúszik feljebb s világítá meg mind többet.
Hamvadó tűz mentén nem kívánok hát tovább heverni, talpra pattanék, s bakancsom kapván sétára vágyom. Elébb felmászék Só-hegy csúcsára, honnét legtöbbet látni, s amott élvezém soká’ napnak erejét, nomeg e felhőtlen hajnalt. Alá ereszkedvén sziklák közé menve virágok illatját élvezni fűbe heveredék, honnét úgy hallom madarak vidám csivitelését, mint fentről barátim álmatag hortyogását. Nyolcz felé közeledik már az idő, midőn közébük visszamenék, s estről megmaradt zsemlyémet reggeli gyanánt elfogyasztám. Ébred egyik, majd másik, s hamar vidám a szó esmét – ott folytatja mind, hogy éjjel abbahagyta. 
Franczi zsákját pakkolván német szóra kap, s emigyen ecsetelé nékünk, kik e nyelvet bírjuk, miként is érizé mostan magamagát, s mink kaczagjuk azt. Összebeszélünk, s döntést hozánk: Nagyirtáspusztán, Szent Orbán fogadóját útbaejtvén kerülénk máma reggel visszafelé Márianosztrára, amottan pediglen étket falunk, ha szolgálnak véle. Mit kigondoltunk meg is cselekszük: szép, kora tavaszi erdők mélyén vándorlunk átal réten, s sűrűn. Nagy-rét mentén elhaladván óriás békák hada keresztezé utunk, ezt követőn Nagy Sas-hegy lábánál elébb keletnek, majd északnak menve fák közül bukkan ki az várt fogadó. Elébb szolgalak (mily’ díszes és szép is az!) mentén favágókkal váltunk üdvözletet, majd vendégfogadó portáján belépvén szolgálatkész vendéglős ugrik elibénk, s biztosítá: falhatunk itt, mi belénk fér. 
Hamar asztalra csapunk mind, s sorra kérjük mire vágyunk, így lakomázunk napsugaraiban feredve faasztalra könyökölve vidáman. Tyúknak tojása ízletesen elibénk tálalva feledhetetlen – fogadó szakácsa kedvünkre valót sütött e szép reggelen. Ám a jónak ára vagyon: de megfizetjük böcsülettel. Teli gyomorral nehéz az indulás, de amint lábaink elsőket lépik, úgy éledünk mi is vélük, s haladunk elébb Vasas-kút felé, honnét délnek levág az út Bezina patak mentén alá. Franczi, ki vadak nagy ismerője egy ponton vaddisznó veszejtett szőrét leli, majd csendre int arrébb, mutatván; szarvasok legelésznek békésen hegyoldalban nem is oly’ távol mitőlünk. Olasz kertnek nevezik az szemet gyönyörködtető vidéket hosszan, mi Márianosztrára levezet bennünket, s Sarok rétre érvén emmár házak teteji is látszanak, nomeg helyi templomnak tornya.
Delet harangoznak a faluban, midőn beérünk, így tudván magunk megett e kellemes túrát, mit megemlegetünk mindahányan részesei valánk.
Pirkad már a Cserhát felett az távolban. Áprilisi hajnal hamar álmot ver szememből, s alant vereslő hegyek csúcsai egyre vonzzák tekintetem amint napnak korongja kúszik feljebb s világítá meg mind többet.
Hamvadó tűz mentén nem kívánok hát tovább heverni, talpra pattanék, s bakancsom kapván sétára vágyom. Elébb felmászék Só-hegy csúcsára, honnét legtöbbet látni, s amott élvezém soká’ napnak erejét, nomeg e felhőtlen hajnalt. Alá ereszkedvén sziklák közé menve virágok illatját élvezni fűbe heveredék, honnét úgy hallom madarak vidám csivitelését, mint fentről barátim álmatag hortyogását. Nyolcz felé közeledik már az idő, midőn közébük visszamenék, s estről megmaradt zsemlyémet reggeli gyanánt elfogyasztám. Ébred egyik, majd másik, s hamar vidám a szó esmét – ott folytatja mind, hogy éjjel abbahagyta. 
Franczi zsákját pakkolván német szóra kap, s emigyen ecsetelé nékünk, kik e nyelvet bírjuk, miként is érizé mostan magamagát, s mink kaczagjuk azt. Összebeszélünk, s döntést hozánk: Nagyirtáspusztán, Szent Orbán fogadóját útbaejtvén kerülénk máma reggel visszafelé Márianosztrára, amottan pediglen étket falunk, ha szolgálnak véle. Mit kigondoltunk meg is cselekszük: szép, kora tavaszi erdők mélyén vándorlunk átal réten, s sűrűn. Nagy-rét mentén elhaladván óriás békák hada keresztezé utunk, ezt követőn Nagy Sas-hegy lábánál elébb keletnek, majd északnak menve fák közül bukkan ki az várt fogadó. Elébb szolgalak (mily’ díszes és szép is az!) mentén favágókkal váltunk üdvözletet, majd vendégfogadó portáján belépvén szolgálatkész vendéglős ugrik elibénk, s biztosítá: falhatunk itt, mi belénk fér. 
Hamar asztalra csapunk mind, s sorra kérjük mire vágyunk, így lakomázunk napsugaraiban feredve faasztalra könyökölve vidáman. Tyúknak tojása ízletesen elibénk tálalva feledhetetlen – fogadó szakácsa kedvünkre valót sütött e szép reggelen. Ám a jónak ára vagyon: de megfizetjük böcsülettel. Teli gyomorral nehéz az indulás, de amint lábaink elsőket lépik, úgy éledünk mi is vélük, s haladunk elébb Vasas-kút felé, honnét délnek levág az út Bezina patak mentén alá. Franczi, ki vadak nagy ismerője egy ponton vaddisznó veszejtett szőrét leli, majd csendre int arrébb, mutatván; szarvasok legelésznek békésen hegyoldalban nem is oly’ távol mitőlünk. Olasz kertnek nevezik az szemet gyönyörködtető vidéket hosszan, mi Márianosztrára levezet bennünket, s Sarok rétre érvén emmár házak teteji is látszanak, nomeg helyi templomnak tornya.Delet harangoznak a faluban, midőn beérünk, így tudván magunk megett e kellemes túrát, mit megemlegetünk mindahányan részesei valánk. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése