Látó hegy (Cserhát)

2008. október 24.

Gábor barátom csatlakozott hozzám egy kellemes cserháti túrára a Naszály oldalába.

Az időre ismét nem lehetett panasz. 4 óra körül indultunk Kosdról (előtte kiskocsmában kávé-sör bemelegítésnek), aztán a régi szénbánya mellett az egykori ősagárdi főút kikövezett ösvényén mentünk el az országos kék csatlakozásáig, ahonnét meredeken ível az út fel a Naszály csúcsára.

Jeleztem Gábornak, hogy sok jóra ne számítson a Sziklagyepig, de még én is meglepődöm minden egyes alkalommal az emelkedő keménységén. Rendesen megizzadva értünk egy órával indulásunk után Sziklagyepre, ahonnét pihenésképpen megcsodáltuk a cserháti panorámát. Új erőre kapván fél óra alatt legyűrtük a hátralévő szakaszt a Naszály tetejéig.

Felérve felkapaszkodtunk a kilátóba és gyönyörködtünk a naplementében. Nem maradtunk fent soká', mivel kezdtünk fázni az alkonyban az összeizzadt ruhánkban, így aztán nekiindultunk Katalinpuszta felé a vaditatótó irányába.

A nedves avaron igen nehéz volt az ereszkedés a levelek miatt láthatatlan sziklákon - mintha jégen csúszkáltunk volna.

Nem sokkal a csúcs alatt két lány jött velünk szembe, akik a Naszályra igyekeztek - pakkjaikból ítélve ott tervezték éjszakájukat is.

Túlélve az avaron történő ereszkedést, hamarosan elértük a vaditató tavat, de eddigre már igen besötétedett.

Kimentünk a Látó hegyre, hogy Gábornak megmutassam a dunakanyari panorámát, aztán igyekeztünk is tovább a tervezett táborhelyre, de mielőtt odaértünk volna már láttuk, hogy pattog a tűz ott, úgyhogy nem is zavartuk az ott táborozókat (még megtudják, hogy bor van nálunk :-) ), s inkább visszatértünk a Látó hegyre éjszakázni.

Meglepően gyorsan begyulladtak az előző napi esőben megázott száraz fák, ennek köszönhetően nem sokkal megérkezésünk után már ropogott is a kis tábortűzünk.

Mielőtt még nyársra szúrtuk volna a szalonnáinkat Gábor kinyitotta az általa hozott Chile-i bort, melyet szerény véleményünk szerint vétek volt behozni az országba és aztán forgalomba hozni. Friss, meleg, szalonnazsíros kenyérrel, s annak ízével próbáltuk feledtetni a Chile-i száraz vörös által okozott sokkot, majd miután kiürült az üveg gyorsan bontottunk egy villányi Pinot Noir-t (ezúton is hála a Csányi pincészetnek).

Degeszre ettük magunkat egy óra alatt, de ez sem volt elég, még sütöttünk egy adag krumplit is héjában, amihez jól esett az este utolsó száraz vöröse is, egy villányi Cabernet Sauvignon.

Éjfél körül már csak 4 fokot mutatott az óra hőmérője, de a tűz mellett ebből mit sem lehetett érezni.

Az egyetlen probléma csupán a párás idő volt.

Reggelre mindkettőnk hálózsákja kívül teljesen átnedvesedett, de az igazi problémát a jó melegből történő kikászálódás volt. Meglepő módon nem hűlt az éjszakához képest a levegő.

A ködös táj szemet gyönyörködtető volt.

A Cserhát-i települések mind ködbe burkolóztak, csupán a hegycsúcsok látszottak kelet felé.

Nehezen bár, de 8 után erőt vettünk magunkon, összekaptuk a cuccainkat és egy rövidebb úton visszatértünk a kocsihoz, Kosdra.

Még egy reggeli kávéra betértünk a kiskocsmába, hogy kis ízelítőt nyerjünk a helyi törzsvendégek vidám szombat délelőtti hangulatából, majd irány haza.

Reméljük az elkövetkező túrán is hasonlóan kegyes lesz hozzánk az időjárás...

Ezúton is köszönöm Gábornak a vidám társaságát, melyet legközelebb kénytelen leszek nélkülözni, amennyiben ismét Chile-i száraz vörös borral próbálja emelni az esti sütögetés fényét :-)