'09.10.16.Kutatom-keresem egyre a magyarázatát, annak az elvitathatatlan ténynek, hogy a törzsfejlődés csúcsának csúfolt emberek a természet csendjébe léptükben levetvén magukról az urbanizáció okozta feszültségeket, kiegyensúlyozottá, boldoggá válnak egy pillanat leforgása alatt. A közeg nem indokolná törvényszerűen, hisz’ megeshet, hogy a nehéz zsákok terhe alatt azonnal meredek, tajtékcsalogató kaptatókkal kénytelen megküzdeni, ami hétköznapi körülmények között talán éppen ellentétes megnyilvánulásokkal szolgálna. De nem úgy a hegyekben!
A Cserhátba vágytam, de az októberi tél és a friss hóban taposás kényszere a börzsönyi magasokba csalt. A piactérrel szemben lévő kiskocsma Diósjenőn ezen a péntek délutánon igaz magyarba öltözött, így a teljes hangerőn bömbölő, országunk közeli felvirágoztatását és a Trianon előtti állapotok visszaállítását követelő gitártépések áthatolhatatlan füstjében kényszerültem a túra előtti kávémat, valamint a korsó sörömet elkortyolgatni.
Aztán alig telik el egy kis rövid idő és már vágni lehet a friss levegőt! 450m tszf magasságban, Csehvár oldalában már érintetlen fehérségükben büszke hófoltok terpeszkednek a fák tövében, hosszan adva fura alapszínt a kora őszi színpompás tájnak. Az anomália tovább haladva felfelé egyre szembetűnőbb, főleg amint a Verebes-kaszálóhoz közeledve előbb erős szél kerekedik, majd záporozni kezd a hó.
Bárány-bérccel ezidáig elkerültük egymást. Az első spontán randevúnk hangulatának alapvető meghatározója a dübörgő hóvihar, ám minderről csak mellesleg tudomást véve részesülhetek a kitüntető becsben, hogy ennek a helyi biológiai sokféleségnek ideiglenes részese lehetek. Körülöttem a közelgő alkony és a sűrű hópelyhek jótékony homályába készül veszni a Börzsöny, így a fagyos szájtátás helyett egy széltől védettnek minősíthető síkon vonok hirtelen óvó kupolát magam fölé. Az este hirtelen csap le, ezzel száműzve engem a sátor oltalmába, ’hol mennyei pannonhalmi száraz fehéret kortyolgatva, olvasgatással, vacsorával és rejtvényfejtéssel szórakoztatom magamat mintegy mellékes, kiegészítő tevékenységként a természet közelségének élvezete közben.
Fagyos a hajnal odakint – a sátorban is csupán alig fagypont felett. Felhőkkel takaróznak a közeli csúcsok, még Diósjenőt sem látni odalent, így megcsalatva az áhított szikrázó napfelkelte által bontok tábort, s veszek magamon erőt a lejtmenethez. Alább az éji hó a lombokról a nyakamba csepegve vált halmazállapotot, emiatt az idő előrehaladtával ázik át ruházatom – előbb válltól lefelé, majd a bakancs által a vizes avarról felvetett nedvességnek köszönhetően a nadrágom is bokától felfelé, hogy deréktájon találkozzanak a foltok, ezzel képezve egységes burkot testemen.
Erdészeti út keresztezi ösvényem, egészen a falu közelében, melyen ráérős tempóban terepjáró közeledik. Egy mosolygós arc elé tenyér úszik és annak vízszintes, Diósjenő felé megejtett mozgása egyértelmű utalásként szolgál nekem, hogy a puhatestű a fémötvözettel szemben előnyt élvez. Ösztönös viszontvigyor és egy zavart, a helyzet abszurditását felülírni szánt, a fogaim közt morzsolt „köszönöm” zárja a váratlan találkozást, mely felett azt követően váltam képtelenné túltenni magam, hogy alig 10 perc múlva, kocsimba pakolván állt meg mellettem a megismert jármű, annak vigyorba torzult arcú fiatal navigátorával és pár teljesen semmitmondó mondatot váltottunk, ’míg véglegesen el nem váltunk egymástól.
Kutatom-keresem egyre annak magyarázatát, hogy a természet csendjébe érve miért veti le magáról az ember a hétköznapi ingerültségét és miért válik kiegyensúlyozottan civilizálttá?
Egyelőre még az elfogadható magyarázat hiányában élve, boldog tudatlanságomban járom hát tovább a hegyeket sorra és élvezem a találkozást a természettel, az erdei vadakkal és az emberekkel.
A Cserhátba vágytam, de az októberi tél és a friss hóban taposás kényszere a börzsönyi magasokba csalt. A piactérrel szemben lévő kiskocsma Diósjenőn ezen a péntek délutánon igaz magyarba öltözött, így a teljes hangerőn bömbölő, országunk közeli felvirágoztatását és a Trianon előtti állapotok visszaállítását követelő gitártépések áthatolhatatlan füstjében kényszerültem a túra előtti kávémat, valamint a korsó sörömet elkortyolgatni.
Aztán alig telik el egy kis rövid idő és már vágni lehet a friss levegőt! 450m tszf magasságban, Csehvár oldalában már érintetlen fehérségükben büszke hófoltok terpeszkednek a fák tövében, hosszan adva fura alapszínt a kora őszi színpompás tájnak. Az anomália tovább haladva felfelé egyre szembetűnőbb, főleg amint a Verebes-kaszálóhoz közeledve előbb erős szél kerekedik, majd záporozni kezd a hó.Bárány-bérccel ezidáig elkerültük egymást. Az első spontán randevúnk hangulatának alapvető meghatározója a dübörgő hóvihar, ám minderről csak mellesleg tudomást véve részesülhetek a kitüntető becsben, hogy ennek a helyi biológiai sokféleségnek ideiglenes részese lehetek. Körülöttem a közelgő alkony és a sűrű hópelyhek jótékony homályába készül veszni a Börzsöny, így a fagyos szájtátás helyett egy széltől védettnek minősíthető síkon vonok hirtelen óvó kupolát magam fölé. Az este hirtelen csap le, ezzel száműzve engem a sátor oltalmába, ’hol mennyei pannonhalmi száraz fehéret kortyolgatva, olvasgatással, vacsorával és rejtvényfejtéssel szórakoztatom magamat mintegy mellékes, kiegészítő tevékenységként a természet közelségének élvezete közben.
Fagyos a hajnal odakint – a sátorban is csupán alig fagypont felett. Felhőkkel takaróznak a közeli csúcsok, még Diósjenőt sem látni odalent, így megcsalatva az áhított szikrázó napfelkelte által bontok tábort, s veszek magamon erőt a lejtmenethez. Alább az éji hó a lombokról a nyakamba csepegve vált halmazállapotot, emiatt az idő előrehaladtával ázik át ruházatom – előbb válltól lefelé, majd a bakancs által a vizes avarról felvetett nedvességnek köszönhetően a nadrágom is bokától felfelé, hogy deréktájon találkozzanak a foltok, ezzel képezve egységes burkot testemen.Erdészeti út keresztezi ösvényem, egészen a falu közelében, melyen ráérős tempóban terepjáró közeledik. Egy mosolygós arc elé tenyér úszik és annak vízszintes, Diósjenő felé megejtett mozgása egyértelmű utalásként szolgál nekem, hogy a puhatestű a fémötvözettel szemben előnyt élvez. Ösztönös viszontvigyor és egy zavart, a helyzet abszurditását felülírni szánt, a fogaim közt morzsolt „köszönöm” zárja a váratlan találkozást, mely felett azt követően váltam képtelenné túltenni magam, hogy alig 10 perc múlva, kocsimba pakolván állt meg mellettem a megismert jármű, annak vigyorba torzult arcú fiatal navigátorával és pár teljesen semmitmondó mondatot váltottunk, ’míg véglegesen el nem váltunk egymástól.
Kutatom-keresem egyre annak magyarázatát, hogy a természet csendjébe érve miért veti le magáról az ember a hétköznapi ingerültségét és miért válik kiegyensúlyozottan civilizálttá?
Egyelőre még az elfogadható magyarázat hiányában élve, boldog tudatlanságomban járom hát tovább a hegyeket sorra és élvezem a találkozást a természettel, az erdei vadakkal és az emberekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése