Csővár (Cserhát)

'09.11.15.
Csővár elérhetetlensége a romok iránt tanúsított óvatos tiszteletet szült két héttel ezelőtt, amikor hátat fordítva az észérveknek és a logika diktálta útiránynak, vesztünk bele a Nézsa feletti táj szépségébe.

A helyi Arizona-söröző névválasztása ihlette asszociálódásom az emberi szervezet elsivatagosodása elleni küzdelmet hozta ki válaszként a fel nem tett kérdésre, amint a már múltkor is eredményesen alkalmazott kávé-sör menüt fogyasztottuk Balázzsal a dohányfüstös bárpultnál, Csővár-i túrára éhesen, aperitif-ként. Az esetlegesen megismétlendő eltévedés ellen jóelőre felvérteztem magam frissen telepített turista térképben gazdag GPS-szel és egy igaz cimborával, akinek térképolvasási tudása felett egyszeri útvesztés alapján pálcát törni nem akarván, vakon megbízom. Az oszladozó fekete fellegek érezhetően növelik a szép időre vonatkozó tömeges optimizmust a csapatban, s ahogy a falu szélső házait magunk mögött tudjuk, már a gyermeki zsivajon napfény csillan. A légkörben lebegő apró vízcseppek és jégkristályok égi halmaza nyomait az ösvényünkön még utolsó erejével széjjel hintette, így egyszer lesznek annak munkájától bakancsaink sarasak, avagy épp’ tisztulnak a nedves aljnövényzetben tiporva. Az első egymástbevárás az utunkba eső magasles tövében következik be. Ismét nem én vagyok az, aki a közeli domb lankáin elsőként pillant meg három szökellő őzet – erre vonatkozó kommunikációm leányaim felé kívülálló számára riadalmat keltő visításnak tűnhet (de védelmemül szóljon, hogy e pillanatban minden vágyam, hogy részesei legyenek a vissza nem térő hegyi eseményeknek). A látottak nagyot dobbantanak a kicsi szíveken – egyedül a vadlesen magányában nézelődő ifjabb Elekes maradt le megmagyarázhatatlan módon a vizuális kalandról.
Eminnen a megnyugtatóan sármentes, jelöletlen erdészeti úton vágunk neki Csővár romjait fellelendő, a jobbunkon kanyargó csermely csobogásának nyugalmában. Azon kapjuk magunkat, hogy sorra szabadulunk kabátjainktól, tekintettel a ránk törő novemberi tavaszra. A Kecskés-völgy végét az utunkat keresztező patak jelzi, mely rejtett gázlóján keresztüljutni kéz a kézben gyermeknek kalandosan vidám, szülőnek felelősségteljesen mulatságos. A túlparton felhúzott szép magasles feltárása tömeges érdektelenségbe fullad a kiskorúaknál - inkább rohanva közelítik a következő „folyami” átkelőt, felnőtti jobbot elutasító öntörvényű határozottsággal próbálva egymaguk megbirkózni az eléjük csörgedezett feladattal. Ám a völgy kínálta kényelem átmenet nélküli szilaj kapaszkodásba torkollik, amint a piros negatív jelzést követve a kis csapat égbetör a csúszós avar fedte meredeken. A vár nyújtotta látványba vetett bizalommal, kitartóan kapaszkodunk mindahányan – s most hálás a gyermek a biztos szülői támaszért! S amint ritkul a sűrű, romjaiban bájos történelem bontakozik ki az ormon előttünk, s előtte való tisztelgésként a fűbe rogyunk falatozni. Terítéken a változatos pékáru, előre csomagolt uzsonna, tea, palackozott ásvány- és kulacsolt csapvíz… - mindeközben jólesően süttetjük magunkat a felhőtlen napsütésben, fürödve a végeláthatatlan cserháti panoráma kínálta szemgyönyörködtetésében. A romok bája visszacsalogat – ridegen baráti hangulatában invitál fent alvásra, s már a pattogó tűz melletti borozgatás elevenedik meg lelki tekintetem előtt, amint magamban tervezgetem az elkövetkező pénteki túrát a most távolmaradt Ádámmal és Péterrel kiegészülve. Az ideális táborhelynek megálmodott terepen végignézve most a menetben kifáradt apraja-nagyja regenerálódik, pihenteti izmait, erőt gyűjtve a Vas-hegyen eltervezett átkeléssel tarkított visszaútra.
Görbeország a legváratlanabb helyekre varázsol természeti gyönyört az arra tévedők elé! Vas-hegy panorámáját elvitathatatlanul Csővár uralja délre, ám kitekintve a fenyőillatú sziklák ormáról körbe, barátságos kicsiny falvak díszítik szerte az amúgy is ékes tájat. A nógrádi ember csupaszív empátiája szerteországban híres, Mikszáth pedig szavakkal festette meg a vidék szépségét – ezt látni kell, s átélni…
Őrült vadsággal szalad az ösvény lefelé a csúcsról, mely meredek sorra nyeli a csapatot Nézsa felé, hogy aztán a falu határában szakadozottságából újra egyesüljön egy parcellázásra kész, zöldellő domboldalon. Mellkasom előtt két kicsiny saras bakancs, azok gazdája nyakamban tolmácsolja a fentről látottakat – Nórika megfáradt öröme akkor teljesedik ki, mikor az autókhoz vissza, a falun átkelve, annak közepén egy kertben legelésző őzikét pillant meg a társaság.
Csővár leigáztatott hát! A szilaj sereg domináns korosztálya három és hét év közötti, kiknek fegyvere a kitartás és a csüggedhetetlenség volt, és a csatában szerzett sebek is csupán a visszatértünkben jelentkező fáradság nyomai. Jó volt ideig-óráig rohamot vezénylő nagyvezírnek lennem, bár ilyen portyák során örömmel vállalok alárendelt szerepet is bármikor…